Tizenharmadik Fejezet

Sziasztok! És íme, itt a tizenharmadik fejezet. Ehhez most nem akarok semmit sem hozzáfűzni, csak annyit, hogy jövő héten vasárnap jön az új rész, mivel Timii Hamilton blogján 2.(!!) helyezést értem el legjobb trailer kategóriában. (Megígértem a dupla részt, vagy mi XD) Jó olvasást és remélem elnyeri a tetszéseteket! ;)

Meglepetések sorozata

Még most is ámuldozva és meghatódva bámultam a kezemben tartott kismacskára, amit a dobozban találtam. A cica egészen kicsi volt, pár hónapja születhetett; testét fekete szőr borította a jobb szeme kivételével, ahol egy fehér színű csík húzódott fülétől kezdődően.

- Akkor tetszik? - nézett rám reménykedve Nate. Időközben Adam is lejött a nappaliba és mellettem foglalt helyet a kanapén.

- Hogy tetszik-e? Hogy tetszik-e? - hüledeztem. - Egyszerűen imádom! - mosolyodtam el.

- És ez nem minden - tartott fel a mutatóujját Nate. - Külsőre talán közönséges háziállatnak tűnik, de csöppet sem az. Ez egy mágikus macska, én alkottam.

- Tényleg? - csillant fel a szemem, mert ez már kezdett izgalmas lenni.

- Persze - bólintott. - Reggel csak azért akartam elmenni, hogy beszerezzek bár gyógynövényt és egy dobozt. Az is az előnye, hogy tudsz rajta varázslatokat gyakorolni. Ha kipróbálsz rajta egy bűbájt, akkor harminc perc múlva automatikusan visszaváltozik. Hogyha elfelejtenéd megetetni, akkor sincs semmi gond, mert egy hétig bírja víz és élelem nélkül. - Nate úgy beszélt mintha egy televízióban lenne, ahol egy terméket kell bemutatnia. Teljesen meggyőzően beszélt, úgy ahogy eladónak kell. 

- Nate, ezt a varázslatot honnan szedted? - kérdezte rajtam áthajolva Adam, hogy Nate szemében tudjon nézni.

- A Fekete Könyvből! Miért? - ráncolta össze szemöldökét Nate.

- Mert ha túl sok varázslatot használsz az ilyen titkos könyvekből, akkor annak súlyos következményei lehetnek, mivel olyan erőket hasznosítasz, amik tiltottak. Vigyázz, mert ha felemésztenek az erőket, akkor fekete boszorkány lehet belőled, és onnan nincs visszaút! - mondta Adam. Ezekről még sohasem hallottam, de biztosan igaz volt. Adam nem viccelne ilyennel vagy nem hazudna. Amióta ismertem Adamet egy szó nagyon is jellemző volt rá. A becsületesség. Ám ez csak egy jó tulajdonság a sok közül.

- Engem ne félts! - tartotta fel védekezően a kezét Nate.

- Jó! - bólintott lassan Adam, ami enyhén szólva megijesztett. 

Mikorra Nate végre elengedett minket már besötétedett és Adamnek indulnia is kellett volna. De az utolsó percben, amikor Adam éppen a kabátját akasztotta le a fogasról, utána szóltam.

- Várj még!

- Oké - állította meg kezét a kilincsen. Visszafordult, tekintetét rám emelte, szemében kíváncsiság csillogott; majd kérdőn megvonta a vállát.

Felmutattam a mutatóujjam, amolyan egy perc és jövök stílusban, és felrohantam a lépcsőn. Feltéptem íróasztalom rejtett fiókját és a tömegnyi papír alól kiszedtem azt a bizonyos két könyvet, amit Adamnek tartogattam. Kezemben a könyvekkel lebaktattam a lépcsőn és Adam elé álltam.

- Szeretném, hogyha ezek nálad lennének - nyújtottam felé az irományokat, figyelve arra, nehogy Nate észrevegye, mit tettem.

- Ezt meg miért, Stefy? - rázta meg értetlenül a fejét. - Azt hittem, kellenek neked.

- Kellenek is csak úgy érzem nálam nincsenek biztonságban. Kezd gyanússá válni, hogy a tanács ennyi ideig nem keresett. Csak ezért kutatnák fel a házat, de hogyha ezeket - mutattam a Fekete Könyvre és a Titkos Könyvre - nem találják nálam, felhagynak a keresésével.

- És mi van akkor, hogyha éppen azért kezdenek el jobban keresni, mert nincsenek itt a könyvek. Talán ha itt lennének, és megtalálnák, akkor felhagynának a kereséseddel - tárt fel előttem egy olyan lehetőséget, amire nem is gondoltam.

- De nem csak a könyvek miatt keresnek, hanem valószínűleg azért is, mert elszöktem Ombrisból, mikor el kellett volna venniük a varázserőmet vagy ki kellett volna végezniük - tálaltam ki Adamnek. Ha jól emlékszem ezelőtt még nem említettem neki.

- Mit csináltál? - fogta meg szabad kezével az enyémet, amitől rögtön elöntött a melegség.

- Majd holnap elmondom, mert ha ma belekezdenék, tutira nem érnék a végére - léptem közelebb Adamhez. - Mellesleg nekem is van épp elég kérdésem.

- Holnap érted jövök, és együtt megyünk suliba. Most ne akarj semmi világmegváltó tervet végrehajtani! - mosolyodott el és egy puszi nyomott a számra. Elhagyta a házat én pedig kábultan bámultam az ablakon keresztül távolodó alakját. Jól tudtam, hogy mit akart mondani az utolsó mondatával és kicsit fájt is, hogy ez gondolta. Nem csupán visszaakartam terelni Abbyt a jó útra, hanem vissza is akartam szerezni a legjobb barátnőmet. De az jelen pillanatban esélytelennek tűnt. Most nem számíthattam Abby segítségére, Abby megértésére és Abby vidám jelenlétére. Be kell valljam nagyon hiányzott nekem, de most már semmit sem tudok tenni, csak várni.

A napokra egyre csak teltek, de Abbyt még mindig nem került elő. A csütörtöki és a pénteki napomat már nem pazaroltam arra, hogy Abbynek bebizonyítsam az igazat. De a szombatot és a vasárnapot sem. Viszont időt szorítottam az újdonsült macskámra, aki nevet is kapott, ami Holly lett. Adammel is nagyon sok időt töltöttem és megosztottam vele, hogyan kerültem ide. Ő pedig elmondta, hogyan titkolták el anyukájával azt, hogy mind a ketten boszorkánymesterek. Tiara Adamet akkor tanította, amikor Adam apukája nem volt otthon vagy dolgozott. Ha pedig valami balul sült el, ráfogták arra, hogy csak képzelődik, mert megint túl sokat használt a szerből. Fogalmam sem volt róla, hogy Tiara, hogyan szerethette Zacheryt, mivel én nem bírnék elviselni egy olyan férfit, aki állandóan öntudatlan és valószínűleg azt sem tudja, mit cselekszik. Ezt a témát nem is akartam feszegetni, de Adam tényleg teljes beleadással mesélt. Még arról is, hogyan viselkedett vele az apja. Pedig Zachery nem viselkedett vele kedvesen, csak akkor, amikor Adam még tizennégy éves volt. Akkor még nem használt semmiféle drogot.

Zachery nem dolgozott a legszebb környéken és belekeveredett egy olyan bandába, akik tudta nélkül drogot adagoltak az italába. Zachery ezek után visszajárt hozzájuk és felvásárolta a teljes készletüket, majd saját vállalkozása gyanánt árusítani kezdte. Két műszakban dolgozott és nagyon későn vergődött haza. Valamikor tisztán, drogoktól mentesen, de olykor tudatmódosítótól fűtve, támolyogva tért vissza. Adammel szinte semmilyen kapcsolata nem volt, de amikor igen, akkor nem kellett a fiúnak mitől félnie. Olykor nem fenyegette az a veszély, hogy megveri és teljesen jó volt a kapcsolatuk. Valamikor viszont Tiarával sem volt elnéző és a tányérok csak úgy csattantak a falon. Olyankor Tiara Adam védelmére kelt.

Hétfőn, amikor Adammel ismét együtt mentünk a suliba furcsa jelenségnek lettünk tanúi. A negyedik óra irodalom volt, amikor David mellett nem egy üres hely tátongott, hanem egy vörös hajú lány, Miranda ült. Ez egészen semmiségnek és totálisan átlagosnak tűnt, de mikor az azt követő és azutáni szünetben is együtt voltak, kezdett gyanús lenni dolog.

- Ezekkel meg mi van? - suttogtam Adamnek matematika óra közben és Mirandáék felé biccentettem.

- Együtt vannak - vonta meg a vállát. - Aki jár iskolába az tudja - mondta egy mosoly kíséretében.

- Egy napot hagytam csak ki! Mellesleg csütörtökön még nem láttam őket együtt - mutattam rá a lényegre.

- Tudom, csak vicceltem - simította meg a combomat kedvesen.

- El is felejtettem megkérdezni, bevettek a csapatba? - kérdeztem kíváncsian.

- Be - bólintott.

- Megnézhetem holnap az edzést?

- Meg, de rám ne számíts! - húzta mosolyra a száját.

- Mert? - húztam fel a szemöldököm.

- Attól még, hogy bevettek, nem biztos, hogy bent is akarok maradni - szólt, de érdekes arckifejezésemet látva, folytatta. - Szerdán idejött hozzám az edző és szólt, hogy bekerültem a csapatba. Én meg mondtam neki, hogy sajnálom, de mégsem szeretnék benne lenni. Aztán még egy ideig beszélt nekem arról, hogy még David teljesítményét is felülmúltam, meg hogy én értem el a legtöbb pontszámot - mondta vontatottan és közelebb hajolt hozzám, hogy én is halljam.

- Nem értelek, azt hittem benne akarsz lenni a csapatba - emeltem feljebb a hangom, aminek hatására az egész osztály felém fordult és velük együtt Mr. Cowber is, aki éppen órát tartott.

- Megkérdezhetném mi a baja, Mrs. Brandy? - szólt hozzám Mr. Cowber.

- Semmi gond, tanár úr! - eszméltem fel és a tanár felé fordítottam tekintetem.

- Á, hogyne! - húzta össze a szemét. - Örülnék, hogyha a szívügyeit nem a tanórán beszélné meg - húzta gonosz mosolyra a száját. Mr. Cowber mindig is mestere volt a frappáns beszólásoknak és a mostani is bejött volna, hogyha éppen nem az amerikai fociról beszéltünk volna.

A nap többi része lazábban telt, mint amire számítottam. Ma volt először, hogy Nate nem tartózkodott a suliban. A cserediákprogram egy hétig tartott, így Christian is visszatért. Elég furcsa érzés volt, hogy a házunk padlásán ott volt egy megkötözött, altató hatása alatt álló ember, akinek csupán a nevét tudtok, Bernard.

Miután elbúcsúztam Adamtől és kiszálltam a kocsijából, beléptem a házba, ahol a konyhában leülve, reméltem, hogy most ehetek egy pár falatot, amit majd elkészítek. Ehelyett egészen más történt. Nate a konyhában sürgölődött és valami ételt készített, aminek kinézetéről megítélni sem tudtam, mi lehet az. Mint később kiderült, brownie volt, ami külseje ellenére nagyon finom volt. Helyet foglalt mellettem és ő is falatozni kezdett a süteményéből.

Mielőtt azt hittem volna, hogy Nate ezt puszta kedvességből csinálta, megszólalt és lerombolta csodás elméletemet. Arra kért, hogy megtegyek valamit, amire ő nem képes. Amire ő sohasem lenne képes miattam, de viszont én igen.

Ahogy emésztgettem a hallottak, miszerint el kell mennem Ombrisba, mert Nate-nek szüksége van ellenanyagra, ami csak ott található. Csodálkoztam is, hogy Nate miért nem változott vissza, pedig már két napja lejárt a varázsszer hatása. Mint kiderült, Nate teljesen más bűbájt alkalmazott, mint Adam és Abby, amikor a szüleimnek adták ki magukat.

- Stefy, megtennéd értem? - nézett rám félve Nate.

- Hát én nem is tudom - röhögtem el magam kínom, mivel fogalmam sem volt, hogy megtegyem-e vagy sem.

xoxo Melissa

Tizenkettedik Fejezet

Sziasztok! Ezer bocsánat mind a hét rendszeres olvasómtól, és a többiektől, akik olvassák a történetet csak nem iratkoznak fel, hogy ilyen későn hoztam az új fejezetet. De van ennek jó oldala is, hamarabb olvashatjátok a tizenharmadik fejezetet. Be kell valljam ez a rövid hétvége nem kedvezett nekem, de gondolom sokatoknak se.  Jó olvasást!

Felhívom figyelmetek egy oldalra (True love doesn't know obstacle) , amin jelentkeztem egy versenyre. A modulsávban található egy szavazás, amin a legjobb trailerre lehet szavazni. Arra kérlek Titeket, hogy szavazzatok rám. Akinek nem lenne egyértelmű a Melissa Bane - Magic Worldre kell voksolni. Hogyha sikerül dobogós helyezést elérnem dupla fejezettel jövök Nektek. Nagyon örülnék neki, hogyha sikerülne. Előre is köszönöm szépen, annak aki szavaz! :)

Fény derült a titkodra

- Micsoda? - néztem rá, mint aki semmit sem tud. Komolyan… fogalmam sem volt semmiről és java csak most következett.

- Davidet megszállta egy démon - mondta teljesen higgadtan, de hangján hallatszódott, hogy néhol megremeg. - Találkoztam már ilyennel, csak hirtelen nem jöttem rá - folytatta csalódottan és ide-oda ingatta a fejét.

- Ez hogy történhetett? - ráztam meg a fejemet.

- Mindig másképp történik. Általában a gyengéket szokták megszállni, de David igen erős személyiségnek tűnik - szólt bölcsen és teljes mértékben igaza volt. Szeme állandóan köztem és a kezében tartott könyv lapjai között járt.

- Ezt a valamit ki lehet valahogy szedni belőle? - tettem fel a kérdést, amitől annyira féltem. - Képes vagy rá?

- Én nem, de ismerek valakit, aki igen - emelte rám a tekintetét, amiből sugárzott a félelem. Nem tudtam, hogy mitől fél, hiszen a fia utálta.

- Kit? - csillant fel bennem a remény.

- A bátyád, Nate.

- Ismered Nate-et? - húztam össze a szemöldökömet.

- Igen, talán túlságosan is. Évekkel ezelőtt egy pontosan ilyen ügyben találkoztunk. Egy baráti társaságba jártunk, és meg kell mondjam vonzódtam a bátyádhoz - nevette el magát megvillantva vele hófehér mosolyát. - De aztán később találkoztam a férjemmel, aki habár már nincs velem, még most is tiszta szívből szeretek. De lényeg a lényeg, az egyik barátunkat Adaline-t megszállta egy démon. Különböző módszerekkel és varázslatokkal próbálkoztunk, de egyikünknek sem sikerült. Nate volt az egyetlen, akinek sikerült kiűzni Adaline-ból a démont. Adaline azóta teljesen megváltozott, visszament Omrisba és az ország legszélébe költözött. A házába nem enged be senkit és bezárkózva él. Nate-nek meg sem köszönte a segítségét. Amikor felkelt a kómából, titokban elszökött és senki sem látta. Adaline mindenki számára nagy csalódást okozott - mesélt hosszasan.

- Nate pontosan hány éves is? - gondolkodtam. Hiszen akárhogyan számolgattam ez semmiképpen sem jött ki.

- Száztizenkilenc - mondta ki.

- Nekem azt mondta, hogy harminchét - szóltam elkerekedett szemekkel és hangom egy oktávval magasabbra ugrott.

- Vannak dolgokat, amiket nem szívesen osztunk meg másokkal. Még akkor sem, ha az a valaki a bátyánk, vagy éppen férjünk.

- Mit nem mondtál el Adam apukájának?

- Azt, hogy én boszorkánymester vagyok és a fia is az - sóhajtott. Bizonyára fájó volt kimondania, hogy egy ilyen hatalmas titkot rejtegetett a férjétől.

- Akkor hogyan tudta Adam megtanulni azt, amire most képes? - érdeklődtem.

- Az már egy másik téma. Hosszasan tudnék erről beszélni, de úgy látom menni készülsz. Ha gondolod, kérdezd meg Adamet, biztosan szívesen mesél erről - simogatta meg a karomat úgy, ahogy legelőször tette.

- Ezt meg honnan veszed? - furcsálltam. Az igaz, hogy egy ideje már a blúzomat húzogattam és azzal bíbelődtem, de szerintem ez nem volt feltűnő és egyáltalán nem utalt arra, hogy mehetnékem van.

- Adam majd ezt is elmondjam - hárította a barátomra a dolgot. - De most menj! Ez nem lesz könnyű, de tudom, te megbirkózol vele - mondta kedvesen és a pulóveremmel együtt kitessékelt az ajtón.

- Öröm volt megismerni téged. Ha bármiben segítségedre lehetek, csak szólj! - köszönt el Tiara.

- Úgy szintén! Köszönöm! - lépkedtem át a járdán, ami idefelé a házhoz vezetett. Mélyeket lélegeztem, nehogy legbelülről feltörjön a sírás. A most hallottak nagyon felzaklattak. Zavaró volt, hogy ennyi megválaszolatlan kérdés keringett bennem. A fájdalom, ami a szívemet szorította egyre erősebb lett. Mi lesz akkor, ha Nate már elfelejtette a varázslatot. Mi lesz akkor, ha Nate nem tudja véghez vinni. Mi lesz akkor, ha nem sikerül. Egyszerűen nem mertem arra gondolni, hogy balul süljön el. Hogy esetleg David… Nem… nem… az nem történhet meg.

Végighaladtam az átkötő utcán, ami egyenesen a házamhoz vezetett, csupán egy balkanyart kellett tennem. Felcaplattam a lépcsőn, hogy beléphessek a házba. Körbenézve sehol sem találtam Nate-et, ezért szólongatni kezdtem. Mire ezredszer sem válaszolt, bevetettem az aduászt.  

- Bernard! Bernard, hol vagy? - üvöltöttem, de fölösleges volt, mivel Nate nem tartózkodott itthon.

Lehuppantam a fotelre és dermedten meredtem magam elé. Talán több óráig is így maradhattam, nem tűnt fel az idő múlása. Ez az egész helyzet annyira felbolygatta a lelkivilágomat, hogy szinte moccanni sem bírtam. Ráadásul arra is rájöttem, hogy azért maradtam Adaméknél, hogy közöljek vele valamit, de most már erre sem volt esélyem. Át kellett hívnom, hogy beszéljük. Akár most azonnal. Mostanra biztosan végzett.

Átjössz? - küldtem gondolataimat Adam felé.

Már késő…

Miért? - kérdeztem rémülten.

Mert már itt állok az ajtóban - nevetett.

Erre a hangra már repültem is az ajtó felé, hogy Adam nyakába vessem magam. Adam haja abban a szokásos rendszertelen rendszerességben állt, kigyúrt felsőtestén sötétkék rövid ujjú pólót viselt. Jó állapotban lévő, fekete Nike cipőjén kék pipa virított, ehhez pedig egy fekete farmernadrágot vett fel. Mint mindig most is lélegzetelállítóan nézett ki. Szorosan átöletem, miközben ő folyamatosan vigyorgott.

- Szeretlek, Szöszim! - suttogta a fülembe. Bár idegesítő volt ez a becenév, mégis olyan jól esett. Csak az övé, csak Adamé.

- Én is Téged! - húztam magamhoz annyira közel, hogy szíve dobogását is éreztem. Éreztem teste melegét és éreztem, hogy mellkasunk ugyanabban a pillanatban, egyszerre emelkedik. Éreztem Adam egész lényét és valóját. Legbelül mindig arra vágytam, hogy egy olyan fiút találjak, aki ugyanúgy érez irántam, mint én iránta. És most megtaláltam azt a srácot, Adam személyében.

Egy csókot lehelt ajkamra, majd felmentünk a szobámba. Adam leült az ágyamra én pedig fejemet ölébe hajtva elfeküdtem. Lábaimat felhúztam és szemeimmel folyamatosan Adaméit pásztáztam, aki szintén rám szegezte tekintetét.

- Mi történt Abbyvel? - érdeklődött Adam, mikor hajamat cirógatta.

Én pedig elejétől a végéig mindenről beszámoltam. Ahogy Abby elutasítóan viselkedett, ahogy nem hitt nekem, ahogy azt mondta, hogy én változtam. Mindezt fájó volt újra felidézni, de muszáj volt. Adam helyeslően bólogatott és természetesen a pártomat fogta. Nem én tehettem arról, hogy Abby hátat fordított nekem. Beszámoltam a Davidbe szállt démonról is, amin látszólag csöppet elgondolkodott. Ezen először meglepődtem, hogy Adamet tényleg érdekli, hogy mi van Daviddel, aztán rájöttem, hogy ez nem lehet az oka. Adamnek valószínűleg csak az jutott eszébe, hogy végre megszabadulhat tőle.

- Valamit szeretnék mondani, pontosabban adni - böktem ki végre.

- És mi lenne az? - nézett rám érdeklődve. Feltápászkodtam az ágyról, hogy elővehessem Adamnek tartogatott tárgyat, ám akkor nyílt az ajtó és Nate lépett be rajta.

- Nem hiszitek el, mire jöttem rá! - kiáltotta boldogan, és azt sem vette észre, mikor két kérdő és kissé ideges szempár szegeződött rá. - Tudom mi történt Daviddel - folytatta -, megszállta egy démon. De elnézve titeket - nézett rám és Adamre felváltva - már tudtok róla.

- Igen, Nate, tudunk róla - feleltem fáradtan.

- Azt hittem örültök neki, hogy meg fog halni. Arra nem számítottam, hogy máris gyászolni kezdtek - mondta szórakozottan.

- Mi? - kerekedett el a szemem és olyan ideges lettem, hogy úgy éreztem menten kitoloncolom Nate-et a szobámból.

- Csak vicceltem, nyugi! Nem kell komolyan venni! - nyugtatott meg, de én csak még mérgesebb lettem. Hogy jutott eszébe ilyennel viccelni…

- Adaline sem halt meg! - vágtam a fejéhez.

- Honnan tudsz te Adaline-ról? - bámult rám kérdőn és most ő emelte égnek szemöldökét.

- Tiara elmondta azt, amit te nem - vontam meg a vállam, nemtörődömséget tettetve. - „Mr. harminchét éves” - mutattam idézőjeleket a levegőbe.

- Tiara. - Ahogy kiejtette a nevet valamiféle gyönyörködést éreztem benne és megannyi érzelmet. Már akkor tudtam, hogy Nate és Tiara között volt valami, amikor Tiara említette nekem, de mostanra már biztos voltam benne. Egy újabb titok, amiről semmit sem fogok megtudni. Lehet, sőt, Tiara részéről biztosan elmúlt a szerelem, de Nate részéről nem lehetünk biztosak. - Lehet, hogy ezzel kapcsolatban nem mondtam igazat, de nem tartottam fontosnak. A többi, amit mondtam mind igaz volt - kezdett el egészen másról beszélni.

Ez egészen eddig eszembe sem jutott, hogy Nate esetleg hazudott, de jól esett, hogy nem tette. Mindig is utáltam, hogyha az emberek hazudnak nekem. Főleg akkor, hogyha fontos dolgokról.

- Remélem is, azt nem viselném el - pillantottam félve Nate-re.

- Gyere ide! - hívott bátyám magához. Odaléptem hozzá, mire Nate karjai közé zárt. Legutóbb az első találkozásunknál csinálta. Ez nem olyan, mint amikor Adam ölelt át, ez teljesen más volt. Amolyan megvédelek, ne félj, én sohasem tennék, olyat, amilyet David vagy bármelyik másik fiú tett veled. Ez a mondat nem csak érzés volt, hanem valóság is, mivel Nate ezeket a szavakat küldte nekem gondolatalatti üzenetként.

- Valamit mutatnom kell - szólt és elhúzódtam tőle.

- Most nem jó - ráztam meg a fejem.

- De! Gyere! - fogta meg a kezem, és maga után kezdett húzni.

- Segíts! - tátogtam Adam felé segítségkérően.

- Menj csak! - tátogta vissza szinte nevetve. Nem tudtam mit tenni, ezért követtem Nate-et.

Nate egészen a nappaliig vonszolt maga után, majd ott egy doboz előtt állított meg. A tároló kocka alakú volt és kartonból készült, nem lehetett nagyobb húsz centiméternél. Egy ideig csak kívülről szemléltem, majd Nate unszolására közelebb léptem. Kinyitottam a doboz fedelét és az alján megpillantottam valamit.

- Nate? Ez most tényleg egy… - szóltam hitetlenkedve.

xoxo Melissa