Egy váratlan személy
Másnap
reggel sietve rontottam ki a bejárati ajtón, mert már így is késésben voltam. Furcsa
volt úgy ébredni, hogy Nate is itt van, nem pedig kilométerekkel messze tőlem. Azzal
a tudattal kelni, hogy egy házban lakom a bátyámmal, akinek a létezéséről
csupán pár napja tudok.
Pont
a ház előtt, a járdán egy vadonatúj fekete autót pillantottam meg. Amikor odaértem
a járgányhoz a vezetőoldali ajtó kinyílt és Anthony szállt ki belőle. Sötétbarna
haja most is kusza volt és eltakarta jobb szemét. Arcán ott volt az a
jellegzetes búskomor ábrázata. Vállára bőrdzsekit terített, amihez egy fekete
csőnadrág és egy vastalpú bakancs párosult.
Nem
jött oda teljesen hozzám. A kocsinál maradt és megvárta, amíg odamegyek hozzá.
- Elvihetlek?
- kérdezte egy szerény mosoly kíséretében, amit csak akkor vett észre az ember,
ha nagyon figyelt. A köszönés szokásához híven most is kimaradt.
- Bocs
Ant, de már így is késésben vagyok - mondtam és már tovább futottam volna a
garázshoz, de ő nem tágított. A mosoly helyét csalódottság vette át.
- Kérlek
- szólt. - Legalább ezt hadd tegyem meg!
- Ezt
meg hogy érted? - furcsálltam és össze húztam a szemöldökömet.
- Ha
már nem én vagyok az, aki boldoggá tehet, akkor legalább ezt engedd meg nekem.
Ezt az egyetlen fuvart - szólt félénken a földet bámulva.
- Jó
- sóhajtottam és visszamentem hozzá. Kinyitotta nekem az ajtót, én pedig helyet
foglaltam az anyósülésen. Amint elhelyezkedtem, becsukta azt és megkerülve a
járműt beült mellém.
- Mit
szeretnél hallgatni? - érdeklődött, miközben felbőgette a motort. Az autó hamar
felgyorsult, és Anthony az iskola felé kormányozott.
- Én
a magyarázatodat szeretném hallgatni - mondtam cinikusan.
- Miért
kéne magyarázkodnom? - nézett rám ártatlan fejjel.
-
Hát, mondjuk erről az egészről. Mit kerestél itt igazából? - érdeklődtem
kibámulva a szélvédőn.
-
Nem szeretnék erről beszélni - válaszolta komoran, a vezetésre koncentrálva.
Az út
további része néma csendben telt, mivel Anthonyt sehogy sem sikerült szóra
bírnom. A parkolóban az egyetlen szabad helyre éppen előttünk álltak be,
úgyhogy az utcán kellet parkolnunk. Anthony előre ment, mert meglátta Davidet,
akihez rögtön oda kellett futnia, nekem pedig semmi kedvem sem volt kontaktusba
kerülnöm a fiúval. Így én lassan csattogtam az iskola felé. Nem zavart, hogy 5
percen belül becsöngetnek. Nem akartam utol érni Davidéket. Beléptem a suli
kapuján, ahol egy fiú akart átjutni a beléptető berendezésen, de a portás hangos
kiáltással megállította.
-
Hová-hová fiatalember? - kérdezte lenézően.
-
Cserediák vagyok, most jöttem - szólt némi német vagy francia akcentussal, nem
tudtam megállapítani. Platinaszőke fürtjeit ide-oda rángatta.
-
Sokan akartak már így bejönni, ne is próbálkozzon! Szólok az igazgatónak! -
fenyegette meg.
-
Jól van, nem bánom - szólt teljes nyugodtsággal várva a férfi válaszát, de az
nem szólt semmit, csak bement a kis szobájába és az igazgató számát kezdte
tárcsázni. A beszélgetésből szinte alig hallottam valamit, csupán hangfoszlányokat.
Annyi biztos, hogy nem ússza meg könnyen. Segítenem kell neki. Lehet, hogy
sohasem láttam és teljesen idegen volt számomra, de nem érdekelt.
Amikor
jobban megnéztem, észrevettem, hogy szőke haját már nem olyannak látom, mint
amilyen eredetileg volt. Most már barna volt és sokkal rövidebb. A magassága is
megváltozott. Legalább 10 cm-rel nagyobb lett. Érdeklődve hátranézett rám, és
rájöttem a hirtelen jött segítségnyújtási vágyamra. A srác nem volt más, mint
Nate. Nate álcázó varázslattal. Csak
tudnám, mit keres itt…
A
portás visszajött és Nate-hez fordult.
- Az
igazgató azt kéri, menj az irodájába. Brandy! - szólított meg. - Mutassa meg neki
merre van az iroda, ha már most jött ön is!
A
portás hozzáillesztette a kártyáját a szerkezethez és beengedte vele Nate-et,
én pedig a sajátommal követtem a bátyámat. Amikor kellő távolságra kerültünk a
portától, megszólaltam.
-
Mit keresel itt Nate? - vontam kérdőre az említettet.
-
Honnan tudtad, hogy én vagyok az? Eltűnt az álca? - kérdezte rémülten.
-
Nem, dehogyis, nyugi - mondtam bíztatóan. - Azt hiszem visszatért az egyik
képességem, amit a Titkos Könyvből tanultam
- folytattam bizonytalanul.
Menet
közben elmondtam Nate-nek, hogy nem kell aggódni, mert Mr. Edwards nagyon jó
fej. Nate persze egyáltalán nem izgult, azt állította, hogy nem szokott, pedig
mindenki szokott, még én is. Alkalomadtán.
A
folyosón nagyon sokan voltak, ahhoz képest, hogy mindjárt becsöngetnek. A
tömegben Adamet kerestem, de valahogy nem akadtam a nyomára. Ide-oda kapkodtam
a fejemet, amikor valaki megérintette a vállamat, majd maga felé fordított.
Anthony volt az - megint. Megkérdezte, hogy áll-e még a holnapi nap. Persze
igent mondtam. Ant már augusztus elején megígértette velem, hogy elmegyek a
válogató edzésre. Eddig is benne volt az iskola amerikai focicsapatában, de
csak cserejátékos volt. Azok között is talán az utolsó. Nem az volt a baja,
hogy nem játszott jól, hanem az, hogy szörnyen izgulós. A tavalyi válogatáson
is kihagyott egy csomó dobást, de volt egy, ami bement és ezáltal bekerült. Nem
is értettem, hogy. A csapatban - egyelőre - David a legjobb, ezért is ő a
csapatkapitány.
Miután
a kérdésre válaszoltam el is tűnt a tömegben. Még jó, hogy nem kérdezett Nate-ről.
Nem tudtam volna megmondani, hogy milyen nevet talált ki magának, mert ebbe még
avatott be.
Mr.
Edwards ajtaján kettőt kopoghattam, mire ő rögvest kinyitott. A szokásosnál
furcsább módon most nem hívott be minket.
-
Sziasztok! - mosolygott ránk az igazgató és behúzta maga mögött az ajtót.
- Jó
reggelt! - köszöntünk egyszerre.
-
Mr. Ryanboo szólt, hogy vagy valaki be akart jönni, de látom, hogy csak te vagy
az, Daniel B. Trew. Köszöntünk az iskolában! Remélem tetszeni fog ez a pár nap!
Leszólok még Mr. Ryanboonak, hogy legközelebb engedjen be, mert tényleg
cserediák vagy - szólt. - Kicsit paranoiás - tette hozzá nevetve, de alig
hallottuk, mert csengő hangos berregése elnyomta. Ezzel visszament az irodájába
és intett nekünk egy utolsót.
Elindultunk
vissza a terem felé, de még a szekrényemnél megálltunk egy pillanatra, hogy elő
tudjam szedni az első órára a felszerelésemet, ami a matematika volt. Mi sem
volt jobb annál, mint a napot egy kemény, számolós, gondolkodós órával kezdeni.
A folyosó még mindig tömve volt, így halkabbra kellett vennem a figurát.
-
Daniel B. Trew? Mi? Honnan jött? - kérdeztem heccelődve.
-
Stefy, hogy is mondjam… Khmm… Van egy igazi Daniel B. Trew - túrt bele a hajába
azzal a megszokott mozdulattal.
-
Mit csináltál vele? - kérdeztem felhúzva az egyik szemöldökömet.
-
Csak hozzákötöztem egy székhez és adtam neki altatóbűbájt. Meg majd kap egy kis
memóriaelixírt, hogy elfelejtse az egészet. Plusz - mondta felmutatva a
mutatóujját -, most jön a kedvencem, úgy fog emlékezni rá, hogy elmaradt a
cserediákprogram - nevette el magát a saját kis tervén, ami szerintem
egyáltalán nem volt nevetséges. Csak
tudnám, hogy jut ilyen az eszébe…
-
Nate, te normális vagy? - kérdeztem kicsit hangosabban a kelleténél, mire a
körülöttünk lévő diák ránk néztek. - Bocs, Daniel, nem bírom megjegyezni a
nevedet - mondtam tettetve.
-
Semmi gond - játszotta tovább ő is. - Figyelj,
biztonságban van. A ház le van védve varázslattal. - folytatta suttogva.
-
Mit csináltál a házammal? És mit keres ott? - néztem rá fenyegetően.
-
Nyugi, nem okoztam bajt - szólt és kezével megsimította az arcom.
-
Daniel B. Trew? Mit jelent a B.? - érdeklődtem.
-
Bernard - mondta visszafojtva a nevetését.
- Te
nem vagy komplett - ráztam meg a fejem és elröhögtem meg.
Továbbra
is suttogva elmondtam neki, hogy külön menjünk be, mivel "nem ismerjük
egymást". Meg persze azért, mert nem akarom, hogy Adam lásson minket együtt,
ki tudja, mit gondolna. De ezt már csak magamban mondtam.
Amikor
Nate után nem sokkal később én is beléptem az osztályba rögtön Adamhez siettem.
A tanár, Mr. Cowber szerencsémre még nem volt bent.
-
Szia - csókolt meg.
-
Szia! - köszöntem én is. Többre nem futotta az időm, mert Mr. Cowber
szélsebesen belépett az ajtón. A maradék haja elég zilált volt. Kezében
papírkötegek voltak, amik össze-vissza álltak. Dolgozatok. Hurrá!
A
dolgozat feladatai kivételesen nem voltak olyan nehezek, mivel a tavalyi év
végi anyagból írtunk. Ezért nagy valószínűséggel jól fog sikerülni. Bár úgy
érzem ennél fontosabb dolgaim is lesznek a közeljövőben. Amikor Anthony elárult
nem csak a lakhelyemet kotyogta ki, hanem esélyt is adott a tanácsnak arra,
hogy megtaláljon. Hogy elfogjon és megöljön. Vagy, hogy véglegesen elvegyék a
varázserőmet.
Eleinte
Nate-tel is meg akarta íratni a dolgozatot, de aztán rájött, hogy cserediák, és
egy kézrázás kíséretében széles mosolyra húzta a száját. Helyette feladatokat
adott neki, amik sokkal nehezebbek voltak, mint a dolgozat kérdései. Persze
Nate könnyedén megbirkózott a feladattal. Ezt már rég megtanulta.
A
tanítás további része merő unalommal telt. Hazaérve Nate beszámolt a
fejleményekről, amiket megtudott. Ezeket napközben nem mondhatta el, mert túl
nagy feltűnést keltettünk volna.
Sokáig
gondolkoztam azon, hogy vajon honnan tudja valakiről, hogy ember-e vagy sem. Mikor
sokáig értetlenül néztem rá elárulta, hogy az az egyik különleges képessége, hogy
érzi a természetfölötti lények jelenlétét. Az osztályban boszorkánymesterek
rajtam, Abbyn és Adamen kívül nem voltak.
Mivel
még az osztályfőnökünk sem mondta el, hogy kivel cserélt helyet Nate, ezért
nekem kellett kiderítenem. Nem volt olyan nehéz a dolgom, mert Nate elém ült le
és az Christian helye volt. Tehát Chris egész nap hiányzott és ez a hét végéig
így marad. Tehát Chrisről nem tudunk meg semmi fontos információt. Olyan
információkat, amik akár fontosak is lehetnek számunkra, legalábbis nekem
biztosan. Még mindig nem tudom, hogy Adam miért rángatott el olyan gyorsan a
parkból, de a végére fogok járni, még akkor is, ha ő nem tud semmit. Valaki
biztosan tudja Christian titkát.
xoxo Melissa
Nagyon jó lett!
VálaszTörlésTök jó, hogy kezdenek visszatérni Stefy képességei! :) Vajon milyenek vannak még? ...
Iszonyatosan várom a következő fejezetet, remélem hamar eltelik ez a 2 hét!
Szia Blanka! Lesznek még képességei, de azt nem árulhatom el előre, mert azzal lelőném a poént. :P
TörlésOlyan jó kedvre terítesz mindig, amikor írsz a részek alá. (komolyan! Még most is mosolygok :D)
Pussz
M.
*derítesz
TörlésÖrülök, hogy örömet szerezhetek neked. Ezért komizok (meg, mert nagyon szeretem ezt a blogot). :)
Törlés