Tizenkilencedik Fejezet - Második Rész

Kedves drága egyetlen Olvasóim! Köszönöm szépen, hogy kitartottatok mellettem idáig. Meghoztam a tizenkilencedik fejezet második részét. Be kell valljam, sokáig gondolkoztam rajta, hogy ezt a tíz A/4-es oldal hosszúságú fejezetet hány részre osszam fel. Végül arra a döntésre jutottam, hogy három részes lesz. A fejezet harmadik részét vasárnap fogom hozni. Mint mindig, most is szeretnék jó olvasást kívánni! Várom véleményeiteket! :D

Soha nem feledlek

A vezetőnk ezt az ajtót is kinyitotta és előre engedett engem Chance-szel együtt. A helységben csupán három üres hely maradt az asztalnál. Barton, Jeremy és az én helyem. A többi, öt széken már ott ültek a tanácstagok. Roderick Ralph, a második számú tanácstag, Aurelio Dealm, a négyes számú, Erasmo Johann, az ötös számú, Weldon Gran, a hatos számú és Emeline Naoll, a hetes számú. Emeline a tanács eddigi egyetlen női tagja, sok erőfeszítésébe került, hogy bekerüljön. Azért nem volt eddig női tag, mert az eddigi vezetőink - Jeremy kivételével - azt állították, hogy a lányok túl érzékenyek és nem valóak erre a pozícióra. Jeremy ezen változtatott akkor, amikor feleségül vette Emeline-t. Meg tudta, hogy felesége évek óta a tanács tagja szeretne lenni. A vezetőnk megváltoztatta a törvényt és az utolsó helyen álló boszorkánymesterrel leváltatta. A többi tanácstag nem engedte, hogy egy nő feljebb kerüljön, mint ők, ezért csupán annyiba egyeztek bele, hogy a hetedik ragot kaphatja meg.

Ugyanez a társaság ült össze, akkor is, amikor a másik ügyben döntöttek rólam. Emeline, akkor a szabadulásom mellett döntött, de a többiek ellenezték. Az ő szava nem ér annyit, mint aki a második helyen áll. Ezért fontos a rang. Akinek nem számít annyira a szava, az alsóbbrendű helyen áll.

Helyet foglaltam egy kényelmetlen, fa széken, ami a többi hellyel szemben foglalt helyet. Chance, az apja intésére, távozott a teremből. Minden tekintet rám szegeződött. Válaszokat vártak, pedig még csak meg sem szólaltam.

- Stefanie Brandy, egy korábbi ügy miatt áll, most előttünk. Ellopta a Titkos Könyvet, és tiltott varázslatokat tanult, illetve alkalmazott. Mikor a színünk elé lépett, akkor döntésképtelen volt, legalábbis ezt állította. A válaszadási idő leteltével Stefanie nem jött elénk, megszökött. Nem láttuk, és nem is hallottunk felőle. Viszont a mai napon, Barton - nézett a vezetőnk az egyenes hátú férfi felé - megtalálta a leányt. Korábbi értesülésünk szerint, amit Roderick - pillantott a vállig érő, fekete hajú férfi felé, aki Anthonyt fenyegette meg - osztott meg velünk, Stefanie egy másik dimenzió utcáit rótta. Egy kedves, idegenből szedte ki a lány lakhelyét, amit a napokban meg is látogattunk, ám senkit nem találtunk ott. - Magamban fellélegeztem, hogy nem találtak rá Nate-re, hiszen akkor teljesen fölöslegesen tettem meg volna ezt az utat. Bár ez különben sem járt sikerrel, mivel a sisakvirágokat Chance elégette. - A házat megfigyelés alatt tartjuk, hogyha bármi gyanúsat észlelnék, akkor nem lenne visszaút - hangja egészen elhalkult, majd kicsivel később folytatta. - Azért ültünk össze, hogy Stefanie sorsa felől döntsünk! Élet vagy halál? Börtön vagy szabadság?

- Stefani bűnei igen súlyosak, és bűnös családból származik. Azt mondom, hogy bűnhődjön ugyanúgy, mint szülei! Máglya általi halál! - szólat meg először Aurelio. Vörös haja tövig volt nyírva, barna szemei körül ráncok ültek. A férfi nagyon lassan beszélt mély, érdes hangján, ezért is volt ijesztő. A tanács legtöbb tagja megfélemlítette a boszorkányokat. Mindegyiküknek volt valamilyen elrettentő tulajdonsága. Egyeseknek a hangja, másoknak a bőre vagy éppen a haj. Mind-mind különleges tulajdonságok.

- Ezek szerint egy Stefanie ellen, nulla mellette - vázolta fel az amúgy is kézenfekvő állást Jeremy.

- Én azt mondom, fiatal még a halálhoz, de amit tett az elfogadhatatlan. Ellopni egy ilyen értéket, felbecsülhetetlen. Börtönbe vele! - folytatta a fiatalosabb tulajdonságokkal rendelkező Weldon Gran. Haja sötétbarna volt, de nem olyan rövid, mint Aurelionak. A tanácstagjai közül ő fiatalította meg legjobban magát. Kinézete egy harmincöt évesével volt egyenlő. Álla csúcsos volt, szája duzzadt. Nem volt jóképű, hiába fiatalította meg annyira magát.

- Stefanie bűnei igen-igen súlyosak, de bátyjáé annál inkább. Talán csak örökölte ezt az ördögi tulajdonságot. Azt mondom, hogy adjunk neki egy esélyt és utána döntsünk a sorsáról. Állítsunk mellé őröket, akikkel nem lehet kibabrálni. Egy évet kap, ha addig nem csinál semmit, akkor szabadon eresztjük. Ha mégis csinál valamit, akkor azon nyomban megöljük - szólalt fel a „védelmemben” Erasmo, kinek arcán egy hosszú vágásnyom díszelgett, ami nem gyógyult be tökéletesen. Szaggatottan beszélt, hiába, belül meglátszik a kor. Szőke haja szintén rövid volt, mivel ez náluk alapkövetelmény. Kivételt tesz ez alól Roderick, akinek megengedett a hosszabb haj, mivel a rangsor második helyén áll.

- Kettő ellene, egy mellette - jelentette be bosszúsan Jeremy, akinek nyilvánvaló volt a döntése számomra.

- Egy bűnösre nem vár más, mint büntetés! Véleményem szerint, Stefanie börtönbe való, ezért legyen is ott - mondta kegyetlenül Barton, aki természetesen ellenem döntött.

- Ez a leányzó gúnyt űzött a törvényeinkből, kihasználta a jóhiszeműségünket! Nem érdemel szabadulást, ám a halál még túl fiatal számára! Börtönbe vele! - csapott az öklével az asztalra Roderick. Minden szem rászegeződött. - Elnézést, elragadott a hév! - szabadkozott. Zsíros fürtjét elsöpörte arcából és ismét mindenki felém fordult.

- Én, mint egyetlen nő, azt mondom, hogy nem szabad egy ilyen lányt börtönbe vetni, sem megölni. Neki itt a helye közöttünk. Tőle csak is szép utódok származhatnak. Nem terem minden fán ilyen gyönyörű teremtés. A bűneit nem kéne felírni a számlájára, hiszen nagyon fiatal volt még. Mindenki elkövetett már egy-egy rossz döntést. Szerintem mindenkinek kijár egy második esély! Legyen a lány szabad, hadd élje az életét! - szólt könnyező szemekkel Emeline, miközben észrevétlenül rám mosolygott. Hosszú fekete haja lazán omlott a vállára. Márvány fehér bőre, ami hasonló volt a palotához, lágyan csillogott.

- Na, de Emeline! - nézett megrökönyödve a feleségére Jeremy. - Így ez már kettő mellette, négy ellene - mondta elszontyolodva. - Az én döntésem visz mindent, és Stefanie sorsa csak rajtam múlik. A szabadulás nem lehetséges, hiszen két szavazattal nem megy sokra. A halál számára még tényleg korai, ezért marad a börtön. De Stefanie-nak is van beleszólása, illetve javíthat a helyzetén. Kérem, mondja el, hogy hol van a bátyja. Ha ezt elárulja, akkor bárkinek megváltozhat a vélemény. Amennyiben nem mondja meg, szólok az őröknek, és elkísérik a cellájába. A letöltendő idő meghatározhatatlan, amíg nem szólal meg, addig ott marad. Ha választ kapunk a kérdésre, elmehet.

- A bátyám? - legyintettem. - Itt van a városban.

- Hazudsz! - jelentette ki Jeremy. Elfordult tőlem és az ajtó felé nézett, majd elkiáltotta magát. - Őrök, jöjjenek ide!

Pár percen belül az ajtóban két termetes férfi jelent meg. Arcuk komor volt, és kifejezéstelen. Sietős léptekkel mozogtak, majd pár másodpercen belül már ott is álltak mellettem. Két oldalamnál fogva felemeltek és még egy utolsó pillanatot vártak, hogy Jeremy kiadja utasításait.

- Uraim, kísérjék Stefanie-t a háromszázharminchármas cellába!

Az őrök egy néma bólintással jelezték, hogy értik a parancsot. Hatalmas trappolásokkal megindultak, én köpni-nyelni nem tudtam, amíg áthágtunk a kanyargós lépcsőkön és szűk folyosókon.  Végül megérkeztünk a háromszázharminchármashoz. A cella visszataszító volt, ha lehet ilyet mondani, akkor még rosszabb, mint a többi. Ez egy külön részben volt, elzárva a többitől. Bal oldalamról ellépett az őr és kulcsai között kikereste a zárba illőt. Bele helyezte és hangos nyikorgással kinyitotta a rácsos vasajtót. A zárka falait méretes kőtömbök alkották, hátsó részében egy parányi ablak volt, ami előtt rács állt.

- Mao! Lakótársad érkezett! - zengte negédes hangján a magasabb férfi. A sarokban megmozdult valami, pontosabban valaki. Egészen össze volt gömbölyödve, félt felemelni a fejét is. Ruhája szakadt volt, haját összetapadt, csomókban állt. Arcáról félelem és ártatlanság tükröződött. Csontos ujjaival kisöpörte gesztenyebarna szemeiből szénfekete tincseit. Kíváncsian rám nézett, de nem reagált semmit. 

xoxo Melissa