Tizenötödik Fejezet

Sziasztok! Annyira nagyon sajnálom, hogy ilyen későn hoztam az új részt, de egyszerűen nem tudtam. Sajnálatos módon a gépem le van védve jelszóval, ezért csak akkor tudok gépezni/írni, amikor anyukám beírja azt a drágalátos jelszót. Igazándiból már tegnap kiakartam rakni ezt a részt csak valamilyen okból kifolyólag nem volt net. Na, de ezernyi magyarázatot tudnék, hogy miért nem hoztam a 15. fejezetet.

Legyen Nektek annyi elég, hogy mostantól rendszeresebben fognak jönni az új részek, mivel itt a nyári szünet. Remélem továbbra is velem maradtok! Jó olvasást! :)) Várom a pipákat és a véleményeket!

Acontium napellus

Mire hazaértem Nate a kertben várt rám, ahol már megnyitotta a portált. Kezében egy hátizsákot lóbált és hívogatóan intett felém. Féltem ettől az utazástól,  nagyon is. Legalább Nate megígérte, hogy megoldja a Davides ügyet. Remélem meg is tartja. Örülnék neki, hogyha David újra a régi lenne. Még ha az nem is lenne valami kedves David.

Leguggoltam és belenéztem a portál kavargó sűrűségébe. Megpillantottam az Omrisi hegyeket és azt a hatalmas tavat, amely középen feküdt. Csodálatos látványt nyújtott. Ujjaimat belemerítettem a portálba és bizsergést éreztem körülötte. Még nem akartam átmenni, túlságosan is elkápráztatott a látvány és túlságosan féltem a kockázatoktól.

- Stefy, sürget az idő - kocogtatta meg óráját Nate.

Egy nagy sóhajtás közepette felálltam és Nate-hez léptem, hogy elvegyem a hátizsákot. Szorosan magamhoz öleltem bátyám, miután táskámat a hátamra illesztettem.

- Sok sikert, húgom! - engedett el.

- Nem fogsz bennem csalódni, bátyám - jelentettem ki elérzékenyülve.

- Várj egy percet - érintette meg Nate könnyedén a vállamat és maga felé fordított. Két parányi üvegcsét nyomott a kezembe és rázárta ujjaimat. Az egyikben kék, a másikban pedig zöld lötty folydogált ide-oda. - Hangtalanná és láthatatlanná tévő főzet. A táskában többet is találsz, mivel egy ilyen kapszulányi bájital csak négy óráig fejti ki hatását.

Most már tényleg eltávolodtam Nate-től, mindkét üvegcse tartalmát legurítottam a torkomon és az előttem fekvő portálba ugrottam.

Érkezésem egyáltalán nem volt puha. Meg kellett kapaszkodjak, nehogy lecsússzak az érdes tetőről. A tető meredek volt és kiugró részei lenyúzták a felső réteget a bőrömről. Egyre lejjebb és lejjebb kerültem, már csak az ereszbe tudtam kapaszkodni, lábaim a levegőben lógtak. Kifújtam magam és kezeimmel elengedtem az eddig görcsösen szorongatott ereszt. Könnyedén érkeztem a talajon. Látszólag nem volt itt senki. A horzsolásaim már kezdtek is gyógyulni, ezért ezekre nem kellett gondot fordítanom.

Ombrisban hűvös szellő fújt, érezni lehetett már a tél közeledett, bár még két hónap volt addig. Most már nem olyan volt, mint régen. A fű szürke volt, elszáradt és csak néhol terült el egy-egy csomóban. A házak elhagyatottan álltak. Néhány romos volt, de voltak egészen ép épületek is.

Rettegő érzés fogott el, pedig tudtam, hogy senki sem vehet észre. Körbenézve megcsodáltam az Ombrisi tavat, amely Geali-tó névre hallgatott, a magas hegyeket, amelyek felé megindultam. Azt hittem, mindez közelebb lesz és Nate a hegy lábánál nyitja meg a kaput. Ehelyett kilométerekkel arrébb értem földet egy háztetőn.

Az odavezető út poros volt és járdával sem rendelkezett. Húsz percnyi unalmas sétálás után letelepedetem egy farönkre, levettem a hátamról a táskát és feltúrtam tartalmát. Találtam ott egy palack vizet, egy nem kis mennyiségű ételt, egy dobozkát, amelyben különböző üvegcsék voltak varázsitallal töltve és egy könyvet, amelyben gyógynövények voltak. Az üvegcsék mindegyike fel volt címkézve. Volt közte még több láthatatlanná és hangtalanná tévő főzet, de volt portál nyitáshoz használatos varázsszer, amelyet Nate már előre elkészített, így majd csak a varázsigét kell elolvasnom, amelyet az üvegcse helye alá rejtett. Találtam még gyógyításhoz alkalmas italt, amelyre csak akkor lesz szükségem, ha a rendes - automatikus gyógyulás - nem lenne elég gyors, vagy esetleg túl súlyos lenne a sérülés.

Felbontottam a palackot és lassan kortyoltam belőle. A víz kellően frissítette kiszáradt torkomat és egyre több életerővel töltött el. Visszahelyeztem az üveget a helyére és tovább kutattam a táskában. Végül, amikor már azt hittem, hogy nincs esély arra, hogy megtaláljam a szuper gyorsaságot kölcsönző bájital, a kezembe akadt. A dugót kihúztam a palackból és ezt a varázsitalt is a víz után gurítottam. Visszacipzáraztam a táskát és felkeltem a kényelmetlen rönkről. A felállás gyorsabbra sikeredett, mint mire számítottam. A varázsszer már elkezdett hatni. Gyorsan nekiindultam és éreztem az arcomba csapó szelet, amelytől csöppet megkönnyeztem. Éreztem a testemhez tapadó ruhákat. A mellettem lévő tárgyak elhomályosodtak és színes pacákká álltak össze. Csupán előre láttam tisztán.

Kikerültem az elém kerülő fákat és oszlopokat. Mire a hegyhez értem a Nap kezdett felkelni és megpillanthattam a horizonton. Az első sugarak belesütöttek a szemembe, ezért pár pillanatig nem is láttam semmit. Egy akadályba ütköztem, amelytől hátamra estem. Előttem egy nő állt tekintetében bosszúsággal. Nem tudhatta, hogy hol vagyok, ezért idegesen forgatta a fejét, hogy megtalálja a tettest, aki egy ilyen korai órában neki mer menni. A nő ismerősnek tűnt, de a nevére már nem emlékeztem, pedig kellett volna. Amíg a földön csücsültem, elmúlt a varázsszer hatása, megpillantottam a kezemet és a többi testrészemet. Ijedten a számba haraptam. Hogyha ez a nő elmondja bárkinek is, hogy itt jártam, akkor biztosan elkapnak és üldözni kezdenek. Bár nem mintha így lenne ez most is. A nőre néztem, aki megpillantott engem. Szemében düh, majd a felismerés csillogott.

- Stefanie? - kérdezte.

Fogalmam sem volt, hogy mit válaszoljak, hiszen nem bízhatok meg akárkiben. Kivételesen az lesz a legjobb, hogyha hazudok.

- Sajnálom, de nem, Olive-nak hívnak - ráztam meg a fejemet.

- Pedig teljesen olyan vagy, mint Stefanie Brandy. Ott azon a képen - mutatott a nő egy poszterre, ami egy fára volt szögezve. Tényleg az én képem függött rajta, bár elég réginek tűnt. A lapon, a szabad helyen ez a szöveg állt:

STEFANIE BRANDY

KŐRŐZVE

A feladója 280 000 dollárnyi jutalomban részesül.

Kicsit arrébb néztem, ahol pedig Nate fejét pillantottam meg egy ugyanilyen kőrözési poszteren. Az ő lapján ez állt:

NATHAN BRANDY

KŐRÖZVE

A feladója 600 000 dollárnyi jutalomban részesül.

- Steven, gyere már ki! Ez nem Brandy?  - üvöltötte be a nő a házba. Mielőtt bármi is történhetett volna, felpattantam ültemből.

- Sajnálom, de sietnem kell! - kiáltottam és eszeveszett futásnak kezdtem. A táj ismét elhomályosodott körülöttem, de tudtam, hogy még ezzel a sebességgel is láthatnak. Futás közben lekaptam a táskámat a hátamról és úgy kotorásztam, hogy megtaláljam a varázsszeres dobozt. Nem néztem előre, csak a táskámra koncentráltam. Egyre csak futottam, de nem találtam meg a bájitalokat. Kotorásztam a táskában félrelökve a - most - szükségtelen varázsszereket. Végre megtaláltam tengerkék és a mélyzöld színű folyadékot. Kiemeltem az üvegcséket, hogy feltudjam hörpinteni őket, de abban a pillanatban megbotlottam egy kőben és az egész testem előre borult. Végig csúsztam a poros és köves talajon. A kezemben tartott üvegcsék összetörtek és a szilánkok a kezembe fúródtak, a tartalmaik a ruhámra borultak, színes foltokat varázsolva a piros blúzomra. Az egész alkarom is felhorzsolódott és vér áradt ki belőle. Mire végre felkecmeregtem a földről, óvatosan kiszedtem a tenyeremből a nagyobb szilánkokat, de még így is felszisszentem a fájdalomtól. Ismét varázsszerek után kezdtem kutatni, bár a kezemből még mindig szivárgott a vér. Muszáj volt megtalálnom. Ha így meglátnak az út közepén, biztosan elfognak. A kezem remegett, ezért is sok időbe telt, hogy megtaláljam a bájitalokat. Amikor ismét kezembe akadtak a megfelelő varázsszerek, egymás után megittam azokat. Éreztem, ahogy kifejtik hatásukat és körvonalaim homályosodni kezdenek. Éreztem, hogy visszapakolásnál már nem lehet hallani az üvegek csörömpölését. Visszadobtam a táskát a vállamra és futásnak eredtem. Már közelebbről láttam a hegyeket és éreztem, hogy az út emelkedni kezd, egyre meredekebb lesz. Tudtam, hogy elértem a dombokhoz és innen már nem lesz messze a hegy.

Beszívtam a hegy bódító illatát, azt a jellegzetes hideg levegőjét. A talpam alatt ropogott a vékony rétegben lerakódott hó. Jó érzés volt itt lenni a hegyekben, mivel nyaranta, a forró napokon ide jártunk hűsölni. Megdörzsöltem átfagyott végtagjaimat és újabb varázsszerek után néztem. Szükségem volt egy másik varázsitalra, amelytől nem fogok fázni. A sok szer között megtaláltam a bordó folyadékot és elfogyasztottam azt. Éreztem, ahogy minden részemet átjárja a meleg.

Egy erdős részre értem, ahol már több féle növényt láttam. Voltak sárga és piros virágok, kisebb cserjék és bokrok. Nőttek fehér százszorszépek is, amiket gyerekként szívesen szedtem csokorba. Lelassítottam lépteimet, mivel erre esélyes volt, hogy találjak sisakvirágot. Olvastam a könyvben, hogy létezik belőle fehér és lila szirmú is, így mindkettő megfelelő a célra, bár a lilának sokkal több felhasználási módja van. Nate azt mondta, hogy a lilából négy szál kell, mivel bármikor szükségünk lehet rá, a fehérről viszont nem mondott semmit.

Leguggoltam egy odvas fának a tövéhez, amelynél megpillantottam egy köteg lila virágot. A három virág közül, csupán az egyik volt sisakvirág, így azt gyökerestül kitéptem és a táskámban a cuccok tetejére helyeztem nehogy megtörjön a szára vagy kilapuljon.

Azt az utat követtem, ahol az előző virágot találtam és ez volt a jó irány, hiszen újabb sisakvirágokra bukkantam, szám szerint kettőre. Már csak egyet kell találnom, de jó lenne, hogyha a fehérből is szereznék egyet-kettőt.

Mikor már azt hittem, hogy nem lesz ebből a növényből több, egy igazi aranymezőre leltem. A hely teli volt sisakvirággal. Mind fehérrel, mind lilával. Gyönyörűen néztek ki. Egyből a lilákhoz siettem és kiszedtem még egyet a földből. Majd a fehér sisakvirágokhoz kúsztam és a legszebbek közül kitéptem kettőt.

Előkerestem a portálnyitáshoz szükséges varázsszert és mögüle a varázsigét, a megfelelő utasítással együtt.

A port kiszórtam a földre egy majdnem tökéletes köralakba. Megcsináltam a szükséges szertartást és felolvastam a varázsigét, de nem történt semmi. Tudtam, hogy a pornak csillognia kellett volna és a portálnak aktiválódnia, de ez nem történt meg. Hiába próbálkoztam, nem történt semmi. Valami megakadályozta azt, hogy a portált meg tudjam nyitni.

A láthatatlanná és hangtalanná tévő varázsszer hatása megint elmúlt, ezért egy újabb adagokat ittam meg. Mostanra a gyorssá tevő varázslat is elmúlt, és fázni is elkezdtem, ezért újabb adagot vettem be ezekből is.

Mivel semmi sem történt, ezért egy kifelé indultam az erdőből, hogy valahol megtudjak szállni éjszakára és ne fagyjak halálra. A gyors tempónak köszönhetően hamar kijutottam innen.

Stefy! Segíts! - hallottam meg fejemben Abby sikoltozó, rémült hangját. Nagyot dobbant a szívem, amikor meghallottam Abby hangját. Olyan régen nem hallottam ezt a mézédes hangot.

Abby? Mi a baj? - válaszoltam neki.

Jaj, annyira sajnálom! Mindvégig igazad volt, olyan szörnyű barátnő vagyok! Kérlek, ne haragudj rám! Tudod, hogy nem vagyok a hosszú monológok híve!

Abby, eddig sem haragudtam rá, de bökd ki, hogy mi baj, mert megrémiszt ez az ijedt hang.

Igazad volt, mindvégig igazad volt. Anthony feladott Christiannek. Christian boszorkányvadász. Most itt vagyok valami alagsorba, Chris fogva tart és kínoz. De nem csak én vagyok itt, van még több boszorkánymester is - sikította Abby. Alig tudtam, hinni a fülemnek, bár ez megmagyarázna mindent. A fiú viselkedését, hogy miért kémkedett utánunk, amikor Adammel randiztunk a parkban.

xoxo Melissa

Tizennegyedik Fejezet

Sziasztok! Na itt is lennék a beígért fejezettel. Remélem tetszeni fog Nektek, jó olvasást! Annyit még szeretnék mondani, hogy a másik blogomon (LINK), amit Faith-tel közösen vezetek, azon blogverseny zajlik. Úgyhogy akinek van blogja és kedve, az nyugodtan jelentkezzen! :)

Nincs más választásom

- Stefy, ha te nem teszed meg, akkor mástól mit várjak - mondta csalódottan és hirtelen ökölbe szorította a kezét. Az asztal felé emelte, hogy rácsapjon, de végül mégsem tette, kinyújtóztatta ujjait.

Nem akartam belemenni, mivel akkor magamat is veszélybe sodornám. Nem akartam kockáztatni. Nem akartam, hogy elfogjon a tanács. De valami mégis vonzott ahhoz, hogy megtegyem. Egy érzés, aminek nem tudtam ellenállni. Ráadásul a bátyám, és érte meg kéne tennem.

- Kérlek, Stefy, nem maradhat rajtam ez a varázslat. Különben is utálom ezt a külsőt és nem akarok ilyen satnyán kinézni. Nézed meg a hajam, olyan, mintha fehér lenne. Könyörgöm, segíts rajtam - nyafogott Nate úgy, mint egy kisgyerek.

- Megteszem - egyeztem bele. Nem volt könnyű egy olyan dologban részt venni, amiben egyáltalán nem akartam. Olyan szívfacsaró érzés volt.

- Köszönöm - mosolyodott el és már sietett is volna tovább, hogyha nem fogom meg a vállát.

- Nate! - szóltam rá. - Még semmit sem mondtál el - nyeltem egy nagyot, és elkezdtem felsorolni a bennem lévő kérdéseket. - Mikor kel indulnom? Milyen növényt kell elhoznom? Hogy néz ki az a növény? Hol található az a növény?

- Ja, persze! - nevette el magát. - Egy perc - kacsintott és otthagyott engem a konyhában.

Több perc is eltelt mire Nate visszatért, de úgy éreztem megérte. Egy hatalmas, poros könyvet nyújtott felém. Majd leülve mellém a székre, felcsapta könyvet hátul, a tartalomjegyzéknél. Ujjaival követni kezdte a sorokat és a lap közepe táján megállította azt. Odalapozott a megfelelő oldalszámhoz és elém tolta könyvet.

- Ez lenne az! - mutatott rá Nate egy rajzra, amely egy lila virágot ábrázolt és az Acontium napellus névre hallgatott. A növénynek lila színű hosszú szirmai voltak, amelyek lefelé konyultak. Méretes szárán tüskére hasonlító összetett levelek ültek. Az egész virág csodálatosnak, kábítónak tűnt. Szememmel végigpásztáztam a sorokat, hogy rábukkanjak a virág előfordulásának helyére, ám az sehol sem találtam. Felhasználásánál többek között szerepelt a holtakkal való beszélgetés és az állatmérgezés is, de ellenanyagként is szerepelt egy másik növénnyel párosítva. Ezen felül méreg az embereknek is. Milyen szerencse, hogy én nem vagyok ember.

- Ez csodaszép - szóltam csillogó szemekkel. - Ezt hol találom meg? - tettem fel azt a kérdést, amelyre nem találtam meg a választ.

- Ombris hegyvidékein, azokon a hegyeken, amelyek északon fekszenek. - Számomra ezek az információk hasztalanok voltak, hiszen nagyon régen voltam Ombrisban és akkor sem volt azon a tájékon, amikor még ott éltem. Megrántottam a vállam és kérdőn néztem Nate-re, mire ő hezitálva folytatta. - Azok a hegyeken terem meg, amelyek a házunktól balra fekszenek.

- Ezt nem gondolhatod komolyan - ijedtem meg, annak a gondolatnak a hatására, hogy vissza kell térnem az otthonomhoz.

- Pedig halálkomoly - szólt halkan. - Eltudnál menni holnap?

- Nate, ennyit nem lóghatok a suliból, kirúghatnak - ráztam meg a fejem nemtetszésem jeléül.

- Stefy, ha nem szakítjuk meg a varázslatot, örökre így maradhatok - mutatott végig magán. - De szerezhetek neked igazolást, avagy megállíthatom az idő egy bizonyos pontig - húzta féloldalas mosolyra a száját.

- A másodikat választanám - vettem könnyedebbre a figurát.

- Rendelés felvéve! - kiáltotta el magát boldogan. - Akkor ma éjféltől csütörtök éjfélig megállítom az időt. Ne felejtsd el, ez csak itt működik, Ombrisban ugyanúgy telni fognak a napok. Tehát hogyha visszaérsz, akkor itt még mindig hétfő lesz, de Ombrisban már csütörtök - kezdett hangosan gondolkodni Nate. - Előkészítek mindent, ami szükséges lehet az utadra és a varázslathoz egyaránt, te addig menj fel pihenni, mert hosszú és gyötrelmes napok állnak előtted - küldött fel engem a szobámba én pedig engedelmeskedve neki, felcaplattam a lépcsőn és arra a három órácskára lehunytam a szemem. Nem gondolkoztam azon, hogy a nappali ruhában fekszem le, hiszen az most úgy sem volt fontos.

Szinte el sem aludtam, amikor Nate először szólongatással próbált meg felébreszteni, majd vállamnál fogva elkezdett rázni. Idegesen rácsaptam a kezére, mert semmi kedvem sem volt felkelni. Talán egyszerűbb és könnyebb lett volna, hogyha el sem elalszom. Akkor még nem voltam fáradt, de most már az vagyok.

- Szólnom kell Adamnek - motyogtam Nate-nek, aki mostanra a lábamnál kezdett húzni, hogy kiszedjen, de én ellenálltam, és erősen kapaszkodtam az ágy keretébe.

- Majd szólok neki - szólt Nate lihegve.

- Nem, én szólok neki. Nekem kell szólni neki - mondtam halkan, mert nem sikerült hangosabban beszélnem.

- Ha szólhatsz neki, akkor végre felkelsz? - próbált meg egy egyezséggel rábeszélni a felkelésre.

- Rendben - egyeztem bele, mivel ez neki is és nekem is egyaránt megérte.

Először felültem, aztán felkeltem az ágyamból, amely még mindig hívogatóan terült el az ablakom előtt. Majd két nap múlva, újra lefekhetek bele.

Meg sem fordult a fejemben, hogy Adam most ne lenne ébren, bár az igazat megvallva az is egy lehetséges opció volt, hogy alszik. Pár perc séta után megérkeztem Adamék házához és halkan bekopogtam az ajtón. Mivel ezt hasztalannak vélten, ezért inkább becsöngettem az éjnek évadján. Kívülről is hallottam a csengő dallamos búgását. Nem kellett várnom sokat, mire Adam édesanyja, Tiara jelent meg az ajtóban.

- A szívbajt hoztad rám, Stefy! Te meg mit keresel itt? - nézett rám kétségbeesetten Tiara és a hatás kedvéért mellkasára tette a kezét.

- Adammel szeretnék beszélni. Ha esetleg ébren van, tudnál neki szólni, hogy jöjjön ki? - mondtam céltudatosan és egyet előrébb léptem.

- De éjfél van - szólt fáradtan. - Azt nem említettem a múltkor, hogy Adamnek szüksége van legalább nyolc óra alvásra? - kérdezte szinte suttogva.

- Ezt nem hiszem el! Elfelejtettem! - csaptam a homlokomra. - Ezek szerint most alszik? - kérdeztem félve.

- Igen - bólintott -, de ha gondolod, megnézhetem a kedvedért.

- Azt megköszönném - helyeztem át súlyomat egyik lábamról a másikra.

Tiara besietett a házba, én pedig tovább álldogáltam az ajtóban. Gondolhattam volna arra, hogy megjelenéssel felkeltem Adam anyját, de abban a percben nem izgatott, amikor becsöngettem. Csak arra gondoltam, hogy értesítsem Adamet. Talán semmit sem ért, hogy ide eljöttem, talán ért valamit. Abban a pillanatban nem tudhattam. Őszintén reméltem, hogy Adam ébren van. A szemébe akartam mondani, hogy elmegyek Ombrisba. Nem akartam azt, hogy Nate mondja el Adamnek. Abból semmi jó sem származna.

- Nekem nem válaszol, de ha gondolod, megpróbálhatod - jött vissza hozom Tiara.

Tiara szabaddá tettem előttem az ajtót, én pedig beléptem a házba. Az előszobában kiléptem magassarkúmból, hogy a fapadlón ne hallatszódjon cipőm koppanása. Rögtön Adam szobája felé fordultam. Ám az ajtóban megtorpant. Fogalmam sem volt, hogy kopogjak-e vagy sem. Ott álltam egyhelyben, majd Tiara, kisegítve engem, gyengéden belökte az ajtót. Könnyed léptekkel szeltem át a szobát és az ágyán fekve megpillantottam Adamet. Háton fekve aludt, egyik kezét a párnája alá fektette, másik kezét pedig teste mellett nyugtatta. Haja kócosan keretezte fejét. Mellkasa egyenletesen emelkedett és süllyedt. Elragadtató látványt nyújtott. Mikor Adam ágyához értem, becsukódott mögöttem a nyílászáró. Egyedül maradtam a szobában az alvó Adammel.

- Adam? - szólítottam halkan az alvó fiút és kezemmel végigsimítottam az arcán. Érintésem hatására Adam szempillája megremegett. Mintha próbálta volna kinyitni a szemét. - Adam? - szóltam újra. - Én vagyok az, Stefy.

Adam végre kinyitotta a szemét és kicsit hunyorogva, rám emelte tekintetét. Karját kinyújtóztatta, majd egy hatalmasat ásított.

- Hát te? - kérdezte rekedt hangon.

- Valamit mondanom kell - mondtam titokzatosan, pedig egyáltalán nem akartam kertelni.

- És nem várhatott volna reggelig? - kérdezte egy halovány mosoly kíséretében.

- El kell mennem Ombrisba - fújtam ki a levegőt.

- Micsoda? - kérdezte a kelleténél hangosan, kikerekedett szemekkel. Felült az ágyában, így én is letudtam telepedni mellé. - Ugye csak álmodom? - rázta meg ijedten a fejét, mintha nem akarná elhinni azt, amit az imént mondtam.

- Nincs más választásom - susogtam. - Ellenanyagot kell szereznem, egy bizonyos Acontium napellust. Ha nem megyek el Ombrisba, Nate örökre ilyen formában maradhat. Nem tudom, hogy te észrevetted-e, de Nate-nek már napokkal ezelőtt vissza kellett volna változnia - hadartam úgy, hogy szinte levegőt sem vettem közben.

- Stefy, mindig van választásod - szólt lassan Adam. - Mellesleg Nate is eltudna menni!

- Nem mondanám. Neki sokkal hosszabb a listája, mint az enyém - ráztam meg gyorsan a fejem.

- De nem mehetsz el! Elfoghatnak, Stefy! - fogta meg a kezemet. Tekintetéből és hanglejtéséből csak úgy sugárzott az aggodalom.

- Natenek sokkal több dolog van a listájának. Ennyivel tartozom neki.

- Stefy, az életeddel nem tartozol neki! - nevetett fel harsányan, nem úgy, ahogyan szokott. Ebben a nevetésben inkább volt gúny, mint vidámság.

- Sajnálom, Adam, de muszáj lesz megtennem - mondtam lassan és egy puszit nyomtam az arcára. - Szeretlek.

- Én is téged. Vigyázz magadra! - húzott közelebb magához, pedig már pont indulni akartam. Egy csókkal köszönt el tőlem, ami egy utolsó löketet adott nekem az útra. Ebből két napig egyáltalán nem fogok kapni.

Elléptem Adamtől és egy utolsót szóltam neki:

- Nate leállította az időt, de mi attól független tudunk még beszélni.

Adam nem válaszolt, csupán egy bólintással. Kezével intett még egyet én pedig kint találtam magam a házból.

Adammel még lehetőségem nyílhat beszélni, mivel a boszorkánymesterekre nem hat ki a varázslat. Talán még Abbyvel is tudok beszélni, bár az esélytelen.

xoxo Melissa