Kilencedik Fejezet

Sziasztok! Meghoztam a kilencedik fejezetet! :) Hát nem ez lett a legizgalmasabb rész, de azért történik benne egy s más. A részeket két hetente fogom hozni, de ezt az Információk modulnál napra pontosan megnézhetitek. Aki eddig nem iratkozott fel, de olvassa a történetet, az mindenképp tegye meg, mert jól esne. Mit gondoltok az új designról? Jó olvasást! :)

Egy váratlan személy

Másnap reggel sietve rontottam ki a bejárati ajtón, mert már így is késésben voltam. Furcsa volt úgy ébredni, hogy Nate is itt van, nem pedig kilométerekkel messze tőlem. Azzal a tudattal kelni, hogy egy házban lakom a bátyámmal, akinek a létezéséről csupán pár napja tudok.

Pont a ház előtt, a járdán egy vadonatúj fekete autót pillantottam meg. Amikor odaértem a járgányhoz a vezetőoldali ajtó kinyílt és Anthony szállt ki belőle. Sötétbarna haja most is kusza volt és eltakarta jobb szemét. Arcán ott volt az a jellegzetes búskomor ábrázata. Vállára bőrdzsekit terített, amihez egy fekete csőnadrág és egy vastalpú bakancs párosult.

Nem jött oda teljesen hozzám. A kocsinál maradt és megvárta, amíg odamegyek hozzá.

- Elvihetlek? - kérdezte egy szerény mosoly kíséretében, amit csak akkor vett észre az ember, ha nagyon figyelt. A köszönés szokásához híven most is kimaradt.

- Bocs Ant, de már így is késésben vagyok - mondtam és már tovább futottam volna a garázshoz, de ő nem tágított. A mosoly helyét csalódottság vette át.

- Kérlek - szólt. - Legalább ezt hadd tegyem meg!

- Ezt meg hogy érted? - furcsálltam és össze húztam a szemöldökömet.

- Ha már nem én vagyok az, aki boldoggá tehet, akkor legalább ezt engedd meg nekem. Ezt az egyetlen fuvart - szólt félénken a földet bámulva.

- Jó - sóhajtottam és visszamentem hozzá. Kinyitotta nekem az ajtót, én pedig helyet foglaltam az anyósülésen. Amint elhelyezkedtem, becsukta azt és megkerülve a járműt beült mellém.

- Mit szeretnél hallgatni? - érdeklődött, miközben felbőgette a motort. Az autó hamar felgyorsult, és Anthony az iskola felé kormányozott.

- Én a magyarázatodat szeretném hallgatni - mondtam cinikusan.

- Miért kéne magyarázkodnom? - nézett rám ártatlan fejjel.

- Hát, mondjuk erről az egészről. Mit kerestél itt igazából? - érdeklődtem kibámulva a szélvédőn.

- Nem szeretnék erről beszélni - válaszolta komoran, a vezetésre koncentrálva.

Az út további része néma csendben telt, mivel Anthonyt sehogy sem sikerült szóra bírnom. A parkolóban az egyetlen szabad helyre éppen előttünk álltak be, úgyhogy az utcán kellet parkolnunk. Anthony előre ment, mert meglátta Davidet, akihez rögtön oda kellett futnia, nekem pedig semmi kedvem sem volt kontaktusba kerülnöm a fiúval. Így én lassan csattogtam az iskola felé. Nem zavart, hogy 5 percen belül becsöngetnek. Nem akartam utol érni Davidéket. Beléptem a suli kapuján, ahol egy fiú akart átjutni a beléptető berendezésen, de a portás hangos kiáltással megállította.

- Hová-hová fiatalember? - kérdezte lenézően.

- Cserediák vagyok, most jöttem - szólt némi német vagy francia akcentussal, nem tudtam megállapítani. Platinaszőke fürtjeit ide-oda rángatta.

- Sokan akartak már így bejönni, ne is próbálkozzon! Szólok az igazgatónak! - fenyegette meg.

- Jól van, nem bánom - szólt teljes nyugodtsággal várva a férfi válaszát, de az nem szólt semmit, csak bement a kis szobájába és az igazgató számát kezdte tárcsázni. A beszélgetésből szinte alig hallottam valamit, csupán hangfoszlányokat. Annyi biztos, hogy nem ússza meg könnyen. Segítenem kell neki. Lehet, hogy sohasem láttam és teljesen idegen volt számomra, de nem érdekelt.

Amikor jobban megnéztem, észrevettem, hogy szőke haját már nem olyannak látom, mint amilyen eredetileg volt. Most már barna volt és sokkal rövidebb. A magassága is megváltozott. Legalább 10 cm-rel nagyobb lett. Érdeklődve hátranézett rám, és rájöttem a hirtelen jött segítségnyújtási vágyamra. A srác nem volt más, mint Nate. Nate álcázó varázslattal. Csak tudnám, mit keres itt…

A portás visszajött és Nate-hez fordult.

- Az igazgató azt kéri, menj az irodájába. Brandy! - szólított meg. - Mutassa meg neki merre van az iroda, ha már most jött ön is!

A portás hozzáillesztette a kártyáját a szerkezethez és beengedte vele Nate-et, én pedig a sajátommal követtem a bátyámat. Amikor kellő távolságra kerültünk a portától, megszólaltam.

- Mit keresel itt Nate? - vontam kérdőre az említettet.

- Honnan tudtad, hogy én vagyok az? Eltűnt az álca? - kérdezte rémülten.

- Nem, dehogyis, nyugi - mondtam bíztatóan. - Azt hiszem visszatért az egyik képességem, amit a Titkos Könyvből tanultam - folytattam bizonytalanul.

Menet közben elmondtam Nate-nek, hogy nem kell aggódni, mert Mr. Edwards nagyon jó fej. Nate persze egyáltalán nem izgult, azt állította, hogy nem szokott, pedig mindenki szokott, még én is. Alkalomadtán.

A folyosón nagyon sokan voltak, ahhoz képest, hogy mindjárt becsöngetnek. A tömegben Adamet kerestem, de valahogy nem akadtam a nyomára. Ide-oda kapkodtam a fejemet, amikor valaki megérintette a vállamat, majd maga felé fordított. Anthony volt az - megint. Megkérdezte, hogy áll-e még a holnapi nap. Persze igent mondtam. Ant már augusztus elején megígértette velem, hogy elmegyek a válogató edzésre. Eddig is benne volt az iskola amerikai focicsapatában, de csak cserejátékos volt. Azok között is talán az utolsó. Nem az volt a baja, hogy nem játszott jól, hanem az, hogy szörnyen izgulós. A tavalyi válogatáson is kihagyott egy csomó dobást, de volt egy, ami bement és ezáltal bekerült. Nem is értettem, hogy. A csapatban - egyelőre - David a legjobb, ezért is ő a csapatkapitány.

Miután a kérdésre válaszoltam el is tűnt a tömegben. Még jó, hogy nem kérdezett Nate-ről. Nem tudtam volna megmondani, hogy milyen nevet talált ki magának, mert ebbe még avatott be.

Mr. Edwards ajtaján kettőt kopoghattam, mire ő rögvest kinyitott. A szokásosnál furcsább módon most nem hívott be minket.

- Sziasztok! - mosolygott ránk az igazgató és behúzta maga mögött az ajtót.

- Jó reggelt! - köszöntünk egyszerre.

- Mr. Ryanboo szólt, hogy vagy valaki be akart jönni, de látom, hogy csak te vagy az, Daniel B. Trew. Köszöntünk az iskolában! Remélem tetszeni fog ez a pár nap! Leszólok még Mr. Ryanboonak, hogy legközelebb engedjen be, mert tényleg cserediák vagy - szólt. - Kicsit paranoiás - tette hozzá nevetve, de alig hallottuk, mert csengő hangos berregése elnyomta. Ezzel visszament az irodájába és intett nekünk egy utolsót.

Elindultunk vissza a terem felé, de még a szekrényemnél megálltunk egy pillanatra, hogy elő tudjam szedni az első órára a felszerelésemet, ami a matematika volt. Mi sem volt jobb annál, mint a napot egy kemény, számolós, gondolkodós órával kezdeni. A folyosó még mindig tömve volt, így halkabbra kellett vennem a figurát.  

- Daniel B. Trew? Mi? Honnan jött? - kérdeztem heccelődve.

- Stefy, hogy is mondjam… Khmm… Van egy igazi Daniel B. Trew - túrt bele a hajába azzal a megszokott mozdulattal.

- Mit csináltál vele? - kérdeztem felhúzva az egyik szemöldökömet.

- Csak hozzákötöztem egy székhez és adtam neki altatóbűbájt. Meg majd kap egy kis memóriaelixírt, hogy elfelejtse az egészet. Plusz - mondta felmutatva a mutatóujját -, most jön a kedvencem, úgy fog emlékezni rá, hogy elmaradt a cserediákprogram - nevette el magát a saját kis tervén, ami szerintem egyáltalán nem volt nevetséges. Csak tudnám, hogy jut ilyen az eszébe…

- Nate, te normális vagy? - kérdeztem kicsit hangosabban a kelleténél, mire a körülöttünk lévő diák ránk néztek. - Bocs, Daniel, nem bírom megjegyezni a nevedet - mondtam tettetve.

- Semmi gond - játszotta tovább ő is.  - Figyelj, biztonságban van. A ház le van védve varázslattal. - folytatta suttogva.

- Mit csináltál a házammal? És mit keres ott? - néztem rá fenyegetően.

- Nyugi, nem okoztam bajt - szólt és kezével megsimította az arcom.

- Daniel B. Trew? Mit jelent a B.? - érdeklődtem.

- Bernard - mondta visszafojtva a nevetését.

- Te nem vagy komplett - ráztam meg a fejem és elröhögtem meg.

Továbbra is suttogva elmondtam neki, hogy külön menjünk be, mivel "nem ismerjük egymást". Meg persze azért, mert nem akarom, hogy Adam lásson minket együtt, ki tudja, mit gondolna. De ezt már csak magamban mondtam.

Amikor Nate után nem sokkal később én is beléptem az osztályba rögtön Adamhez siettem. A tanár, Mr. Cowber szerencsémre még nem volt bent.

- Szia - csókolt meg.

- Szia! - köszöntem én is. Többre nem futotta az időm, mert Mr. Cowber szélsebesen belépett az ajtón. A maradék haja elég zilált volt. Kezében papírkötegek voltak, amik össze-vissza álltak. Dolgozatok. Hurrá!

A dolgozat feladatai kivételesen nem voltak olyan nehezek, mivel a tavalyi év végi anyagból írtunk. Ezért nagy valószínűséggel jól fog sikerülni. Bár úgy érzem ennél fontosabb dolgaim is lesznek a közeljövőben. Amikor Anthony elárult nem csak a lakhelyemet kotyogta ki, hanem esélyt is adott a tanácsnak arra, hogy megtaláljon. Hogy elfogjon és megöljön. Vagy, hogy véglegesen elvegyék a varázserőmet.

Eleinte Nate-tel is meg akarta íratni a dolgozatot, de aztán rájött, hogy cserediák, és egy kézrázás kíséretében széles mosolyra húzta a száját. Helyette feladatokat adott neki, amik sokkal nehezebbek voltak, mint a dolgozat kérdései. Persze Nate könnyedén megbirkózott a feladattal. Ezt már rég megtanulta.

A tanítás további része merő unalommal telt. Hazaérve Nate beszámolt a fejleményekről, amiket megtudott. Ezeket napközben nem mondhatta el, mert túl nagy feltűnést keltettünk volna.

Sokáig gondolkoztam azon, hogy vajon honnan tudja valakiről, hogy ember-e vagy sem. Mikor sokáig értetlenül néztem rá elárulta, hogy az az egyik különleges képessége, hogy érzi a természetfölötti lények jelenlétét. Az osztályban boszorkánymesterek rajtam, Abbyn és Adamen kívül nem voltak.

Mivel még az osztályfőnökünk sem mondta el, hogy kivel cserélt helyet Nate, ezért nekem kellett kiderítenem. Nem volt olyan nehéz a dolgom, mert Nate elém ült le és az Christian helye volt. Tehát Chris egész nap hiányzott és ez a hét végéig így marad. Tehát Chrisről nem tudunk meg semmi fontos információt. Olyan információkat, amik akár fontosak is lehetnek számunkra, legalábbis nekem biztosan. Még mindig nem tudom, hogy Adam miért rángatott el olyan gyorsan a parkból, de a végére fogok járni, még akkor is, ha ő nem tud semmit. Valaki biztosan tudja Christian titkát.

xoxo Melissa