2014. április 13., vasárnap

Tizedik Fejezet

Sziasztok! Meghoztam az új fejezetet. Ebben a részben Abbynek nyoma vész és sor kerül a válogatóedzésre is. Kimondhatatlanul örülök a több mint 2100 (!!) oldalmegjelenítésnek, úgyhogy nagyon szépen köszönöm Nektek! Remélem tetszeni fog! Jó olvasást! ;)

Eltűntél

A szobában járkáltam fel-alá, miközben folyamatosan Abby számát tárcsáztam. A mobilomat görcsösen markolásztam és vártam. Vártam, amíg újra és újra bekapcsolt a hangrögzítő. Ez nem lesz így jó! Abby vedd már fel! Muszáj volt beszélnem vele, mivel fél óra múlva el kell indulnunk az iskolába, hogy odaérjünk a válogatóedzésre.
- Szia, itt Abby! Most éppen nem érek rá! A sípszó után hagyj üzenetet! - hallottam meg újra a vonal túloldaláról Abby hangpostáját. Hol vagy Abby?
- Szia Abby, Stefy vagyok! Csak azt akarom mondani, hogy hamarosan gyere, megyünk az edzésre - szóltam, majd megszakítottam a hívást.
Kinéztem az ablakon és ámuldozva néztem a sötétedő horizontot. A már lemenő Nap narancssárgára és rózsaszínre festette az eget. Megtámaszkodtam az ablakpárkányon és csak bámultam kifelé a fejemből. A gondoltatok sebesen cikáztak az elmémben.
Nem volt más lehetőségem és tovább nem is tudtam volna tétlenül várni, ezért elindultam Abbyékhez. Talán ezzel kellett volna kezdenem legelőször. Átsétáltam az utca másik oldalára és bekopogtam a barátnőm házának ajtaján. Türelmetlenül ácsorogtam. Nem jött semmiféle válasz, ezért megpróbáltam kinyitni a bejárót, de az zárva volt. Még egy bezörgettem az ajtón és ekkora már választ is kaptam. Abby anyukájának hangját hallottam, elég tompán, mivel a falak eltorzították:
- Mindjárt megyek!
Pár perc múlva Natalie meggyötört arca jelent meg az ajtóban. Abby és Natalie nem sokban tért el egymástól. Mindkettőjüknek kerek arca és hollófekete haj van. Natalie haj gombaformájú, homlokát elől frufru takarja. Velem egymagasságú, ami olyan százhetven centiméternek felel meg. Abby ennél alacsonyabb, a feje búbja a számmal van egyvonalban. 
- Szia, Stefy! - mosolyodott el haloványan.
- Szia! - köszöntem. Abby szüleit mindig is tegeztem, mivel Natalie nekem olyan, mintha a pótanyukám lenne. Mindig kedvesen bánt velem és gondoskodott rólam. Annak is szerepe volt benne, hogy Abbyvel már egészen kiskorunk óta ismerjük egymást. - Abby itthon van? - kérdeztem reménykedve.
- Az a helyzet, hogy nincs. Tegnap óta nem is láttam - mondta szomorúan két sóhajtás között.
- Mi? Tényleg nem jött haza? - döbbentem meg.
- Nem tudom, mi lehet vele, nagyon aggódom érte. - Natalie szemében összegyűlt a könny. Még nem gördült le egy csepp sem, de bármelyik pillanatban megtörténhet. Próbálja magát tartani ahhoz az erős nőhöz, akit egykor megismertem.
- Én is nagyon nyugtalan vagyok. Azt reméltem, hogy itthon lesz, mert ma a suliban sem volt. De mindegy is, majd megkeresem - ráztam meg csalódottan a fejem. - Köszönök mindent! Ne aggódj miatta, hamarosan úgyis haza jön! - vigasztaltam, majd sarkon fordultam és átfutottam az úttesten. Mit csinálsz Abby?
Az egyetlen ötletem, ami ésszerűnek, lehetségesnek hatott, az volt, hogy Abby Anthonyval van valahol. Talán Athonyéknál vagy valahol máshol, de nem a suliban, az biztos. Nem hiszem el, hogy azok után, hogy ő is tudja, hogy Anthony koslat utánam, még mindig oda meg vissza van érte. Bár a tegnapi fuvart nem említettem neki, mert nem akartam tovább sajdítani a szívét.
Felötlött bennem, hogy elszaladok Anthonyhoz, de akkor nem lenne időm odaérni az edzésre. Muszáj eljutnom oda, mert Adam is ott lesz.
- Indulhatunk, Stefy? - kérdezte Nate mosolyogva, miközben lassú léptekkel lejött a lépcsőn. Nate még mindig Danielként nézett ki. Tegnap óta nem múlt el a varázsszer hatása, mert állítólag százhúsz óráig, azaz öt napig tart. Tegnap az igazi Daniel látványa nagyon megrémített. Nate tökéletesen eltalálta azokat a platinaszőke fürtöket, a vibrálóan kék szemeket és a márvány színű bőrt. Daniel kábán feküdt a padláson, egy székhez kötözve. Nem ez volt számára a legjobb hely, mert itt tároltam a varázsszereket és a varázslással kapcsolatos dolgaimat.
- Mégis hova? - döbbentem meg.
- A válogatóedzésre - mondta úgy, mintha magától értetendő lett volna,
- Oda is jössz?
- Persze! Szeretem a sportot, és nem mellesleg ott is lehetnek boszorkánymesterek - túrt bele mosolyogva az átalakult platinaszőke hajába.
Mivel Nate kocsija a házánál maradt a garázsban, ezért az enyémmel mentünk. Az ablakot teljesen leeresztettem, hogy a menetszél belecsapjon a hajamba és ezáltal kitudjam tisztítani a fejemet. Mindig is nyugtató hatással volt rám a hideg, csípős szél. Most pedig ez szörnyen jól esett, ez az Abby-s ügy teljesen kikészített. Sohasem volt olyan, hogy a barátnőm lecserélt volna egy pasi miatt. Főleg Anthony miatt, aki szerintem egy helyességi skálán az tízből a hatot alig érte el. Nálam csak a nyolc pont fölöttieknek van esélye. Adam pedig bőven túllóg a tízen, ő már nem fér bele a mércébe, olyan sok pontja van.
- Nem tudod, hol van Abby? - próbáltam meg a lehetetlent és Nate-hez fordultam segítségért, aki ez esetben teljesen hasztalannak számított.
- Honnan kéne azt tudnom? - rántotta meg értetlenül a vállát.
- Nem tudom, de próbálkozni csak lehet! Vagy nem? - fordítottam felé vigyorogva a fejemet, de rögtön el is kaptam, mivel a vezetésre kellett koncentrálnom.
- Varázslattal próbáltad már? Gondolatalatti üzenet küldés? Nyomkövető varázslat? Vagy valami a Titkos Könyvből? - terelte el a szót a kedvenc tevékenységére. A varázslásra.
- Próbáltam küldeni neki gondolatalatti üzenetet, de nem válaszolt. Próbáltam belépni az elméjébe, de kilökött. Próbáltam a nyomára bukkanni, de mind hasztalan volt. És az bánt a legjobban, hogy egyik percről a másikra teljesen elfeledkezett rólam. Nem is szólt, hogy elmegy bárhova - soroltam az engem ért sérelmeket és fájdalmakat, amik egy nap alatt zúdultak rám-
Nate-ből semmi reakciót nem váltott ki a kiakadásom, csupán némán bámult maga elé.
- Azt mondja, hogy tökéletesen jól érzi magát és nincs szüksége a pátyolgatásodra - szólalt meg hirtelen.
- Micsoda? - tátottam el a számat. - Nem mondta meg, hogy hol van? Neked miért válaszolt? - hitetlenkedtem.
- Nem akarja, hogy megtaláld. Egyszerűen nem. Egyáltalán nem mérges rád, csak úgy érzi, hogy… hogy… - kereste a szavakat, de végül nem fejezte be a mondatot.
Nem válaszoltam erre, fölöslegesnek találtam. Erre még is mit? A legjobb barátnőm egyszerűen nem akar rólam tudomást szerezni, de a bátyámnak, akit még én is alig ismerek, pedig válaszol.
***
Az iskolának hatalmas volt a kültéri sportpályája. Négy sarkában óriási reflektorok álltak, amik teljesen kivilágították a teret. A lámpák alatt voltak a bejáratok is, ahonnan meglehet közelíteni a lelátót. Ovális alakja miatt, a helyet minden részéről tökéletesen be lehetett látni. A talaj műfűvel volt beborítva, aminek kellemetlen volt az érintése. A pálya két végében a majdnem Y-alakú kapuk foglaltak helyet. A mostani alkalomra külön fel lettek állítva bóják is, amelyeken különböző feladatokat kell majd megcsinálniuk. Ez egyike a három feladatnak, amit azért kell megcsinálniuk a jelentkezőknek, hogy a csapatba kerüljenek. A másik feladat, hogy az ötből legalább egyszer bedobják a labdát a kapuba. Az utolsó dolog, hogy lefussanak öt kört a pálya körül 10 perc alatt. A legtöbb teendő az erőnlétre épül, mert vannak olyanok is, akik soha életükben nem játszottak még amerikai focit. Ilyen például Adam is.
A közönség soraiban már nagyon sokan lézengtek, így lehet pár ember fel is löktem, amikor Nate-tel az első sorba furakodtunk. A fiúk már javában melegítettek. A tömegben kiszúrtam Adamet és Davidet is. Anthonyt viszont nem láttam sehol sem, így bebizonyosodott, hogy Abbyvel lopja az időt valahol.  Adam éppen egy felsőbb éves sráccal beszélgetett, akit csak látásból ismerek.
Az edző sípja visszhangzott a fejemben. A fiú felsorakoztak és megkezdték az első feladatot, ami a futás volt. Mr. Coliar, az edző ismét belefújt a sípjába és a tömeg egy emberként lódult meg. Adam gyorsan rajtot és az élvonalban futott. David nem sokkal maradt le tőle, a megszokottnál gyorsabban mozgott. Mikor Adam mellett futott el, elmosolyodott, majd kacsintott egyet.
Adam nyolc perc alatt ért célba, ami csak majdnem volt a legkevesebb, mert a legjobb időt David futotta, aki az utolsó körnél annyira begyorsított, hogy még egy fél kört megtett, mivel nem sikerült lelassulnia.
A második feladat az akadályfutás volt. Ebben viszont Adam teljesített a legjobban, bár David sem volt rossz. Gátakat ugráltak át, bójákat kerültek ki és a végén kapura lőttek. Mindenki nagy erőbedobással és lendülettel dolgozott.
A harmadik feladat a kapura lövés volt. Mr. Coliar megmutatta az újoncoknak, hogyan kell a labdát fogni és pontosan célozni. A fiúk hevesen bólogattak és beálltak egymás mögé. Adam labdái négyszer értek célba, csak az elsőt rontotta el. David ezzel ellentétben mind az ötöt bedobta. Ez nem is lett volna figyelemre méltó, hogyha David a dobások végezetével nem nyomja össze a labdát a puszta erejéből és, hogyha régen nem lett volna rossz a célzásban.
- Stefy, valami nagyon nem stimmel azzal a sráccal - jegyezte meg Nate David dobásainak végezetével.
Mr. Coliar csak holnap hirdeti ki az eredményt, ezért miután bevártam a felfrissült és az edzőruhából átvedlett Adamet, elindultunk. Egy puszival köszöntött és átkarolta a derekamat. Nem izgatta túlságosan Nate jelenléte. Elmeséltem neki a történteket Abbyről, de vigasz most ő sem tudott nyújtani. Ebben a helyzetben nem.
- Ügyes voltál! Nekem nagyon úgy tűnt, hogy amerikai fociztál már! - dicsértem meg.
- Kösz! - mosolyodott el halványan. - Egyébként láttátok Davidet? - kérdezte Adam.
- Igen, valami nagyon nincsen vele rendben. Amikor szétnyomta azt a kőkemény labdát - elevenítettem fel a nem rég történteket.
- Nem csak arra gondolok - rázta meg a fejét és felém emelte tekintetét. - David ma délután teljesen másképp nézett ki. Az arca mintha teljesen átrendeződött volna. A fej hosszúkásabb lett és az az idegesítő anyajegy is eltűnt az álláról. Egyedül a szeme maradt a régi. A legmeglepőbb, hogy kedves volt velem - nézett rám rémülten és egy grimaszt vágott hozzá.

- Nocsak, mennyire megfigyelted! - nevettem el magam. - Mi az, hogy kedves volt veled?
- Csak nagyon szembetűnő volt. Adott nekem egy másik labdát.
- Ez tényleg furcsa, az lett volna a normális tőle, hogyha a behorpasztott labdát adja neked - bólogattam.
***
Nate-tel már órák óta a különböző varázslós könyveket bújtuk, de nem találtunk semmi olyan dolgot, ami megmagyarázná azt, hogy mi történt Daviddel. A könyveket ideiglenesen kiköltöztettük a padlásról és a nappaliban letelepedve olvasgattuk azokat. Abban biztosak voltunk, hogy David nem a régi, már nem önmaga. Nate érzékelte benne a természetfeletti erőt.

Semmire sem jutottunk, ezért indulni akartam, hogy megkeressem Abbyt, de Nate nem engedett. Bizonyos részről igaza volt, de én mégis haragudtam rá. Abby a legjobb barátnőm és mindenképpen úgy éreztem, hogy meg kell találnom. De erre ma már nem maradt időm. Majd hajnalban...

xoxo Melissa

5 megjegyzés:

  1. Nagyon jó lett!
    Szegény Stefy! Miért ilyen Abby?! De arra vagyok a legkíváncsibb, hogy mi Daviddel. ...
    Nagyon várom már a következő részt, és remélem azért valamelyik kérdésemre választ kapok benne.:)
    Jó tavaszi szünetet és kellemes húsvétot!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm!! :)
      Abby azért ilyen, mert szerelmes Anthonyba és egyszerűen nem tűnik fel neki, hogy a fiú csak kihasználja, mivel neki pedig Stefy tetszik.
      Azt még én sem tudom, hogy kapsz-e választ, mert még nem kezdtem el írni a következő fejezetet, de valószínűleg igen. Megtudjuk mi van Daviddel. :D
      Kellemes húsvéti ünnepeket Neked is!
      Puszi Melissa

      Törlés
    2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
  2. Szia :) Nagyon tetszik a tõrtênet ! Csak így tovább :)

    VálaszTörlés