Negyedik Fejezet

Sziasztok! Nagy küszködéssel, de itt a 4.rész. Remélem tetszeni fog! Azért a pipák még gyűljenek! ;) Jó olvasást!

Kérdések és válaszok

- Mi? - kérdeztem elkerekedett szemmel és kibontakoztam az ölelésből.

- Te vagy a húgom, akit még sohasem láttam. Te vagy az én elveszett húgom, vagy inkább én az elveszett bátyád - hadarta.

- Nekem sohasem volt bátyám. Anya sosem beszélt...rólad - szóltam zavartan.

- Azért mert anya azt hitte, hogy meghaltam, pedig csak eljöttem ide - magyarázkodott.

- És honnan veszed, hogy én vagyok az elveszett húgod? Lehet, hogy más - vontam meg a vállam.

- Tudom, hogy te vagy az. Érzem - mondta sejtelmesen.

- Az erő? - kérdeztem rá, arra, aminek először eszembe jutott.

- Igen - bólintott.

- Hogy találtál meg? - néztem rá értetlenül.

- Nyomkövető varázslattal - mondta tömören.

- Hallottam már róla. Nem akarsz bejönni?- kérdeztem bizonytalanul. - Fázom - dörzsöltem össze a tenyeremet.

- Öhhm.. Oké. Elvégre is hozzád jöttem - egyezett bele.

Elindultunk a házba a bátyámmal együtt. Nem tudtam, hogy van, hogy egyáltalán létezik a bátyám. Furcsa érzés ezt felfogni, és annyi megválaszolatlan kérdés volt bennem. Az álom is mindjárt elnyomott.

- Jó nagy ház - jegyezte meg.

- Ja. Menjünk a nappaliba, ott le tudunk ülni. - Bevezettem a szobába és elhelyezkedtünk a kanapén egymással szemben. - Te hogy-hogy eljöttél Ombrisból?

- És te?

- Én kérdeztem előbb.

- Igaz - mosolyodott el. - A tanács elől menekültem ide.

- Az vicces... Mert én is - nevettem el magam. - Mit csináltál?

- Tanultam. A Tiltott Könyvből - mondta, majd egy kis szünetet tartott. Mosolygott, és ez jól állt neki, nem úgy, mint ahogy először láttam. Akkor nagyon koncentrált, és komor volt a tekintete. - Hallom te is.

- Hogy? Neked megmaradt az erőd?- néztem rá értetlenül felhúzva a szemöldököm.

- Gondolatolvasás. Igen. Miért neked nem? - kérdezte. - Jól van, hallom, hogy nem - nevetett. - Nem vagy álmos?

- Nagyon vicces vagy - gúnyolódtam. - Tudom, hogy tudod a választ.

- Akkor add a kezed, némi erőt át tudok adni, legalább, hogy feltöltődj energiával. Én nem vagyok álmos, az éjfél segített. A telihold meg úgyis növeli az erőmet.

- Rendben- nyújtottam oda a kezemet. Melegséget és egy kevés bizsergést éreztem a kezemben, majd a testemben. A szemem szinte felpattant a bóbiskolásból. Az agyam is rendesen tudott már fogni.

- Köszönöm. Ez tényleg sokat segített... ööö...ööö- próbáltam rájönni a nevére, amit nem is említett nekem.

- De hülye vagyok. Natenek hívnak. Te pedig... Köszönöm a segítséget. Stefy.

- Mi lenne, ha ezt abbahagynád, legalább amíg visszaszerezzük az erőmet?- kérdeztem már csöppet idegesebben.

- De hát addig nem bírom ki… Csak az igaz szerelem segíthet, az pedig általában hosszadalmas - jelentette ki tetetett szomorúsággal.

- Csak ez segíthet? - kérdeztem, hiszen biztosan van másik módja is.

- Igen. Nincs valaki? - terelte vissza a szót az eredeti témára.

- Nem - ráztam meg a fejem. Jelen pillanatban még nem akartam neki elárulni semmit.

- És az, aki körül a gondolataid forognak? Ő ki? - kérdezősködött tovább.

- Adam? Ő csak egy barát.

- Biztos vagy benne? - húzta fel egyik szemöldökét. 

- Biztos - bólintottam.

- Azért majd megnézem - mondta sejtelmesen. - De most már mennem kell.

- Oké. De remélem, még találkozunk.

- Hamarabb, mint gondolnád… - suttogta.

Nate felkelt a kanapéból és elindult az ajtó felé. Lassan lenyomta a kilincset és kilépett. Kimentem a konyhába és egy rántottát készítettem. Már hat óra volt, úgyhogy muszáj volt reggeliznem. Miután ezzel végeztem felmentem a szobámba, hogy feldobjak egy kis sminket és átöltözzek. Valami újat akartam kipróbálni, hogy megnézzem Adam reakcióját. Így egy pink miniszoknyát vettem fel fekete harisnyával és fekete ujjatlan pólóval, amire farmer bolerót raktam. Amikor belenéztem a tükörbe nagyon meglepődtem, hogy milyen jól áll. Általában nem szoktam ilyen rövid szoknyát venni, de most kíváncsiságból meg kell próbálni.

***

A terembe belépve Mirandát láttam a helyemen ülni. Nagyon dühös lettem. Ott nevetgélt valamin és Adam is jól el volt vele. Valamiről beszélhettek. De amikor Adam megpillantott engem, szinte lefagyott világ. Tekintete belefúródott az enyémbe. Azok a kékes, de inkább zöldes szemek magával ragattak. Azt vettem észre, hogy Miranda csak beszél tovább, de Adamet nem érdekli. Még mindig engem nézett. Majd valamit mondott Mirandának, aki csapkodva nekem jött, és a helyére ment. Én pedig, mit győztes a helyemre battyogtam. Adam mosolyogva köszöntött.

- Szia!

- Szia! - mosolyogtam rá és nyomott egy puszit az arcomra. - Ezt meg miért kaptam? – mosolyogtam továbbra is.

- Mert megérdemled és néz meg azt a vörös hajú ******ot - biccentett Miranda felé.

- Látom jó véleménnyel vagy róla - mondtam röhögve. - De nem az előbb beszéltél vele?

- Nem, mint hogyha te is azzal lennél róla - vonta meg a vállát. -Jah, valamit beszélt arról, hogy mennyire tetszem neki és, hogy nekünk a közeljövőben össze kell jönnünk.

- És mit mondtál? – szóltam félénken.

- Egyszerűen elröhögtem magam, amire ő is, és megkérdezte, hogy akkor benne vagyok-e. Én megmondtam, hogy az én jövőm az ajtóban áll és pont a helyén ülsz. Erre ő fújtatva a padjához ment.

- Én nem is tudtam, hogy a tegnapi dolgokat komolyan gondoltad - rebegtem.

- Hát persze, hogy komolyan gondoltam - mosolyodott el halványan - Nos, akkor be… - szólt, de a mondatot nem tudta befejezni, mert becsöngettek. Nem igaz, hogy mindig ilyenkor szól a csengő és persze a legszigorúbb és legpontosabb tanárral van az első óránk. Mrs. Wayned ordítozva lépett be a terembe és állított fel minket egy jelentésre. Barna, festett és töredezett haját kontyba fogta, de még így is látszott, hogy a hajtöve ősz. Nagy, kerek szemüvege az orrán ült és úgy nézett ki benne, mint egy bagoly.

Mrs. Wayned semmi érdeklődés nélkül elkezdte darálni az anyagot a Földtörténetről. Nem izgatta túlságosan, hogy ezt már tavaly is vettük. Azt mondta ez a legfontosabb, ezért megint el fogja mondani, és megint dolgozatot fog íratni. Az osztály egy emberként felszisszent és reklamálni kezdett. Egyedül Miranda nem szólt semmit. Még Abby is érvelt amellett, hogy ne írjunk, pedig ő nem akart sohasem rossz hírnevet szerezni a tanárok körében. Csak az iskolában volt olyan jó kislány-féle. Azon kívül mintha egy teljesen más lány lenne.

Teljesen elbóbiskoltam, miközben tekintetemet Adamre szegeztem.

- Miss Brandy meg akárki..- üvöltötte.

- Ad…- kezdte el Adam, de nem tudta befejezni, mert Mrs. Wayned közbeszólt. Ma valahogy sohasem tudja befejezni, amit elkezdett.

- Nem érdekel, hogy hívnak, egy név a sok közül mit számít? - tette fel magának a költői kérdést. - Jobb lenne, ha nem egymással lennének elfoglalva! - folytatta. - Ha a következő kérdésemre nem tud egyikőjük sem válaszolni kijönnek felelni! - fenyegetett meg minket. Én megadóan válaszoltam volna a kérdésre, pedig nem csináltunk semmit. De Adam nem hagyta annyiban és közbe szólt.

- Mégis mit csináltunk?

- Hogy mit csináltatok? Hogy mit csináltatok? - emelte fel a hangját. - Nem figyeltetek!

- Akkor hova figyeltünk?

- Egymásra és jobb, hogyha nem pofázol fiam, mert különben itt maradsz délutánra is egy kis elzárásra!

- Akkor én is maradok - szóltam közbe. - Adam legalább annyira lehet hibás, mint én.

- Jól van fiam, akkor elintézted magadnak és a barátocskádnak is, hogy maradhassanak. - Mrs. Wayned teljesen kitért magából. - Ja, és hogy el ne felejtsem a kérdés a következő… Soroljátok fel a Földtörténeti korokat évszámmal együtt.

Szerencsére a válaszunkra nem jutott sor, mert a csengő közbe szólt.

- Ezt megúsztátok, de az elzáráson találkozunk! - szólt Mrs. Wayned.

Amikor a tanárnő kilépett az ajtón, Adammel egyszerre nevettünk fel. Az egész osztály elkezdett tapsolni, üvöltözni meg füttyögni.

- Kösz, hogy elhúztátok az órát. - üvöltötte Christian, a hangzavaron át, miközben hátra fordult felénk.

- Chris, nem kell üvöltened, itt ülök mögötted - mondtam.

- Tudom, de szeretek üvöltözni.

Abbyvel kint voltunk a folyosó és beszélgettünk. Nem nagyon volt meglepve, amikor elmeséltem neki, hogy mi történt tegnap Adammel és velem. Azt mondta, hogy ő tudta, hogy boldog leszek és lesz barátom. Mire én szóltam neki, hogy Adam nem a barátom. Erre azt mondta, hogy nem úgy tűnik.

***

Amikor beléptünk a terembe, ahol az elzárás volt, nagyon meglepődtem. A teremben nem volt senki más csak Mrs. Wayned.

- Na, végre, hogy megjöttetek! Semmi beszéd, suttogás, tüsszentés, orrfújás nincs! Csak házit írtok és tanultok! Amelyikkőtök megszegi, az megy az igazgatóúrhoz. - hadarta el a mondanivalóját. - És még valami, akárki maga ide ül elém, Brandy, maga pedig jöjjön ide mellém.

- De itt nincs szék se pad - mondtam értetlenül.

- Ne legyen ilyen életképtelen, húzza ide! Akárki, maga nem segíthet!

 Padot és a széket sem volt olyan nehéz elhúzni. De Mrs. Wayned közeli látványa elég visszataszító volt. Előpakoltam a könyveket a táskámból és elkezdtem házit írni. A matekkal éppen végeztem, amikor egy papírrepülő landolt az asztalomon. Rápillantottam Adamre, aki bízatóan elmosolyodott. Széthajtottam a repülőt és ez állt benne:

Szeretlek.

Visszaakartam írni, de Mrs. Wayned nemes egyszerűséggel elvette előlem a papírt.

- Milyen kis aranyos - gúnyolódott. - Milyen kár, hogy nem a tanulással kapcsolatos! Menjünk az igazgatóhoz, vagy elmentek egyedül?

- Elmegyünk mi - mondta Adam.

- Rendben, akkor pakoljatok, mehettek, odaadom a repült, hadd örüljön az igazgatóúr, de ide vissza ne gyertek! Ha megtudom, hogy nem voltatok az igazgatóúrnál, semmi jót nem várhattok erre az évre! Na, tűnjetek a szemem elől!

Összeszedtünk a dolgainkat és elmentünk az igazgatói irodához. Bekopogtam, mire az igazgató fiatal, mosolygós arca jelent meg az ajtóban.

- Stefy? Adam? Ti meg mit kerestek itt?- kérdezte Mr. Edwards.

- Mrs. Wayned küldött - szóltam.

- Miért?

- Mert Adam ezt küldte nekem - mutattam fel a repülőt. Az igazgató gyorsan elolvasta azt az egy szót és visszaadta.

- Ezért jöttetek? - hitetlenkedett.

- Igen.

- Ez nagyon jó hír, hogy már ilyen jóba vagytok. Elengedlek titeket, mivel semmi rosszat nem tettetek. Nyugodtan legyetek boldogok! Csak ne zaklassátok Mrs. Wayned-et. - mondta kedvesen.

- Viszlát, Mr. Edwards! - köszöntünk Adammel egyszerre.

- Sziasztok!

Adam magunk után becsukta az ajtót és elindultunk a parkolóba. Adam nagyon csodálkozott, hogy ennyivel megúsztuk. De én már, amikor elindultunk, akkor tudtam, hogy nem lesz semmi gond. Mr. Edwards mindig is ilyen megértő volt. Adam megkérdezte, hogy elvihet-e, de szóltam, hogy kocsival jöttem.

- Köszönöm, köszönök mindent - mondtam és egy puszit nyomtam az arcára.

- Akkor ez azt jelenti benne vagy?

- Benne - szóltam mosolyogva, mire ő is elmosolyodott és magához ölelt.

xoxo Melissa