2014. július 7., hétfő

Tizenhatodik Fejezet

Sziasztok! Hát, eljött az a pillanat is, amikor már tizenegy feliratkozóval büszkélkedhetek, ám ebből Ti csak kilencet láthattok. Köszönöm szépen ezt a létszámot és azt, hogy velem vagytok és támogatok! <3 Azonban még jobban örülnék, hogyha ennél is többen lennénk. Illetve attól is nagyon boldog vagyok, hogy kommenteltek és pipálgattok! Csak annyit szeretnék mondani, hogy ezt a szokásotokat nyugodtan folytassátok! :)) Sajnos a következő fejezet időpontja bizonytalan...
Nagyon-nagyon szépen köszönök mindent!! Ehhez a fejezethez is jó olvasást kívánok! Remélem elnyeri a tetszéseteket! :D

Egy régi ismerős

Mi az, hogy mások is vannak ott? Kik? - küldtem gondolataim Abby felé. Felugrottak bennem képek, amiken Adamet kínozzák, vagy éppen Nate-et. El sem bírtam képzelni, hogy a számomra legfontosabb személyek éppen miattam kerüljenek életveszélybe. Nem, ez nem történhet meg. Igyekeztem kiverni a fejemből a rémképeket, míg meg nem hallottam Abby csilingelő hangját.
Nem ismerem őket, sőt szinte alig látok. A teremben sötétség uralkodik, csak körvonalakat látok. Két fiú van itt, az egyiknek mindkét oldalt rövidre van nyírva a haja csak közepén hosszabb a sörénye, de ez a fazon hihetetlenül jól áll neki. Ja, igen! Nem akarok eltérni a tárgytól, de ezt muszáj volt. Barnásfekete haja van, amennyire én látom. A másiknak égbemeredő sötétbarna haja csöppet félre van fésülve, de nem emósan, hanem szolidan, még csak a szemébe sem lóg. Ő talán még szexibb, mint a másik.
Magamban halkan nevettem. Nem kellett sok idő, de Abby máris új zsákmányt talált. Talán ezt a kapcsolatot jobban fogom támogatni, mint az előbbi Anthonysat. Mivel ezek boszorkánymesterek. Mindig jobbak, mint egy ember. Az emberekben eddig csak csalódtam. Ott van David, aki a pasim volt, Anthony, akivel jó barátok voltunk és Miranda, akit egykor a barátnőmnek nevezhettem. Mind-mind ember. Emberek, akikben nem lehet megbízni, mert elárulnák, hátba szúrnak.
Jaj, Abby! Nem csodálom, hogy ezek után elfelejtetted Antet. Akkor Nate nincs ott? És Adam sem?- tettem fel a rettegett kérdést.
Még nem teljesen sikerült feldolgoznom. - Pillanatnyi szünetet tartott, mikor hangja sóvárgásba kezdett átmenni. Nyugodt hangon folytatta. - Nincsenek itt.
Fellélegeztem. Tehát nincsenek veszélyben. Ezek szerint nem kevertem bele őket semmibe, biztonságban vannak, már amennyire lehet.
Abby, bármennyire is akarok, perpillanat nem tudok érted menni, mivel Ombrisban vagyok. Nem tudok hazajutni, mivel nem működik a portálnyitó varázslat. Hidd el, én segítenék, de ez most nem megy.  - küldtem gondolataimat Abby felé, miközben tovább folytattam utamat a régi házunk irányába, annak reményében, hogy ott meg tudok szállni.
Micsoda? Stefy, te mit keresel Omrisban? - hallottam meg Abby sikító hangját a fejemben. Elképzeltem, hogy milyen reakciót váltana ki Abbyból, ha szemtől szemben beszélnék vele. Szemöldöke az égig emelkedne és kérdőn meredne rám. - Ugye nem fogtak el téged is?
Nem, dehogyis, csak Nate megkért, hogy jöjjek el ide - magyarázkodtam.
Nate megőrült vagy csak szimplán megakar öletni? - csúszott Abby hangja egyre magasabb oktávba.
Egyik sem. Ellenanyagért jöttem. - Egyáltalán nem nevettem, pedig Abby valószínűleg csak viccnek szánta. Ez már igazán sok volt, hogy ilyeneket mer gondolni Nate-ről és ezt még hangoztatja is.
Ő is elmehetett volna érte. Nem kell kockáztatnod az életedet, ezzel nem tartozol neki - kezdett el veszekedni velem.
Tudod, Adam is pontosan ezt mondta - jegyeztem meg.
Talán azért, mert igaz. Bármi bajod eshet, ez egyáltalán nem biztonságos.
Mindegy, most már teljesen mindegy. Amint tudok, elmegyek érted - fejeztem be a beszélgetést.
Az út innentől egyre egyenesebb kezdett lenni. Elhaladtam az erdők mellett. Ismét szupergyorsaságra váltottam és figyeltem az elém terülő látványt. A Nap már régen eltűnt az égboltról és csillagok meg a Hold jelentették számomra a világítást. Itt-ott már felkapcsolódtak a gyérfényű lámpák.
Egyre közelebb kerültem a házunkhoz. Megpillantottam az ismerős környéket, amelyen sokszor végig haladtam. Tudtam, hogy a következő jobb kanyar után még egy jön, majd egy bal és ismét egy jobb. Tudtam, hogy a házunknak ezen a helyen kéne állnia. Ám a ház egyáltalán nem volt a helyén. A fű itt is kopár volt. A romok, amelyek megmaradtak, az épület falainak vonalát formázták. Felismertem a sok-sok szoba helyét és a halmokon átlépkedve mindegyikbe beléptem, hogy felidézzem a régi idők emlékeit.
Nem tudom, hogy pontosan mikor, de eleredtek a könnyeim. Azt sem tudtom, hogy menni ideig zokoghattam a volt szobámban, melyből nem maradt semmi. Egyik könnycsepp követte a másikat és egyszerűen nem állt el. Tudtam, hogy fölösleges siratni a múltat. Mégis olyan érzéseket keltett bennem. Nagyon felkavaró volt, hogy egykori otthonomból csupán ennyi maradt. Egy kőhalom sok törmelékkel és bútor darabkákkal.
Beletúrtam a porba, a romok közé, hogy gyerekkori tárgyaim után kutassak. Szinte vakon tapogatóztam, csak az érzékszerveimre számíthattam. Félrelöktem a nagyobb sziklákat, hogy tisztább legyen a terep. Éreztem, hogy kezem már nem csak köveket markol, hanem valami puhábbat is. Kihúztam a műszálas anyagból készült tárgyat, melynek tapintása durva volt. Megforgattam a kezemben tartott tárgyat, hogy tényleg olyan-e, mint amire emlékeztem. Hát, nem hasonlított az emlékeimben élő babára. A baba most már csak fél szemmel mosolygott rám és ruhája szakadt is és piszkos volt, mint a játék további részei. Fonalból készült haja meg volt tépázva. Magamhoz öleltem a kicsi babát, amely mosolyt csalt arcomra. Ölembe vettem a táskámat, amelybe beleraktam a babát, hogy ez legalább megmaradjon nekem.
Nem tudom, hogy mikor, de elaludtam. Ott helyben, a porban, törökülésben. Mélyen aludtam, csak azt éreztem, hogy valaki a hátára vesz, fejem lefelé lógatva.
Mikor felébredtem, megijesztett a látvány. Valaki tényleg a hátára vett, nem csak álmodtam. Fejem minden lépése hatására a combjának ütközött. Hasam a vállának nyomódott. Nem volt valami kényelmes póz. Egy ideig elbóbiskoltam így, aztán észbe kaptam. Valaki megtalált engem és most elvisz.
Vadul kapálózni kezdtem és öklömmel vertem a lábát. Nem, így nem lehet végem, egy ilyen sületlenség miatt.
- Eressz el! Eressz már el! - üvöltöttem és továbbra is próbálkoztam kiszabadulni.
- Csitt! - válaszolta elrablóm. Hangja ismerősen csengett, mély dallamot játszott. Nem tudtam, hogy ki lehet az, pedig kellett volna. Régebben sokszor hallottam ezt a hangot, mikor nevemet suttogta. Tudtam, hogy ki ő, de nem jött nyelvemre a nevem. - Stefy, maradj nyugton! - Végre kiejtette a nevemet és minden a helyére került. Ez a hanglejtés, ahogy a nevemet mondta. A Stet hangosan megnyomta, majd fyt halkabban, de annál gyorsabban ejti. Bódító volt. Most már tudtam, hogy ki ő. A volt barátom, Chance. Mikor elváltunk, vagyis amikor én megszöktem Ombrisból, nem szakítottunk. Arra számítottunk, hogy majd napokon belül visszatérek, és akkor folytathatjuk kapcsolatunkat. Igaz, hogy fiatalok voltunk, tizennégy, tizenöt évesek, de mégis komoly volt a dolog.
- Chance? - kérdeztem.
- Ki más? - nevette el magát és egy gyors lendítéssel lekapott a válláról.
Lábamon nehézkesen álltam meg, bár most nem volt rajtam magassarkú, kivételesen tornacipőre cseréltem kedvenc kiegészítőmet. A nem kívánt túrázáshoz és gyalogláshoz ez a legmegfelelőbb.
Chance majdhogynem egy magasságú volt velem. Sötétszőke haja gyönyörűen szikrázott a napsütésben. Barna szemében felfedeztem azt a jellegzetes csillogást. Megvillogtatta előttem fogas mosolyát. Hangosan felnevetett, mire én is elmosolyodtam. Ruhája most is azokból a jellegzetes barna cuccokból állt. Barna v kivágású póló, sötétbarna bőrdzseki, ugyanilyen barna nadrág és egy fekete cipő, melyen látszott, hogy teljesen új. Nyakában egy fából készült nyaklánc lógott. Bal fülében egy ezüstszínű fülbevaló volt.
Száját szájamhoz préselte és hosszasan megcsókolt. Elvesztem csókjaiban, de abban a pillanatban Adam képet jelent meg előttem. Ezt nem szabad, nem tehetem vele meg. Chance-szel sem és Adammel sem. Adamet szeretem, Chance-t viszont már nem.
Mellkasánál fogva eltoltam magamtól a szenvedélyes srácot.
- Sajnálom, de ezt nem tehetem - suttogtam és szemeimmel a földet kezdtem pásztázni. - Nekem… nekem… barátom van - nyögtem és még jobban elhúzódtam tőle.
- Stefy - rázta meg a fejét csalódottan. - Tőled nem erre számítottam.
- Miért? Mire számítottál? Hogy évekig csak várják? Eltelt több, mint két év. Nem gondolhatod komolyan - kezdtem heves vitába.
- Bármennyire is hihetetlen, Stefy, de én csak rád vártam. Vártam, ahogy telnek a napok, majd hónapok és évek. Én még mindig szeretlek, Stefy. De te itt hagytál. Beleszakadt a szívem, hogy soha többé nem láthatlak. Arra számítottam, hogy amikor majd találkozunk, a szíved még mindig értem fog dobogni, de látom, most már nem így van. - Szenvedélyesen beszélt, hangja néhol megremegett. Tudtam, hogy csalódni fog bennem, de meg kellett, hogy tudja az igazat.
- Lehet, hogy már akkor meg kellett volna tennem, de azt hittem, hogy vissza jöhetek. Most viszont itt vagyok, ha nem is sok ideig, de ma még maradok. Arra akarok kilyukadni, hogy… nekünk… szakítanunk kéne - mondtam és beleharaptam a számba.
- Minek jöttél ide vissza? Minek kellett? Hogy feltépd a sebeimet? - Éreztem, hogy ideje lenne indulnom, hogy ne okozzak neki több fájdalmat. Mégis úgy gondoltam, hogy maradnom kell. Nem hagyhatom itt összetört szívvel.
- Egyáltalán nem erről van szó - ellenkeztem hevesen. - A bátyám miatt jöttem. Hogy szerezzek neki sisakvirágot. - Tudtam, hogy nem volt jó ötlet elmondani neki az igazat, hiszen akár még ő is lehet az, aki beárul engem és a tanácshoz visz.
- Neked nincs is bátyád - húzta össze vonallá a szemét Chance. - Átlátok a szitán, Stefy! Engem nem ilyen fából faragtak. - Chance gyorsan mozgott, talán túl gyorsan. A fiú egy kendőt kanyarított elő a zsebéből, amit a szám elé tett, hogy ne tudjak tőle beszélni. Szorosan meghúzta, majd hátul megkötötte. - Hidd el, én nem akartam ezt, de muszáj volt megtennem. Most pedig menjünk vissza a tanácshoz.
Látásom homályosodni kezdett, miközben a méreg hatni kezdett. Gyógynövényekből kevert méreg volt, amelyet felitatott egy kendővel. Ennek hatására órákra elnyomott az álom.
Amikor felkeltem már esteledett, de Chance még mindig úton volt. A fiú néha hátra pillantgatott rám, hogy ébren vagyok-e már. Mikor felfedezte, hogy ébren vagyok, beszélni kezdett hozzám.
- Elég egyoldalú lesz ez a beszélgetés, de nem zavar engem. Tudod, most megyünk a tanácshoz, hogy megkapjam a jutalmamat - tett egy gyors helyzetjelentést Chance. - Nem kevés dollárt tűztek ki a fejedre. De ha végiggondolom ezt az egészet rájövök, hogy teljességgel megéri ez nekem. Ha már te nem lehetsz az enyém. - lehelte. - De! - emelte fel mutatóujját. - Mindenkinek van választási lehetősége. Az egyik az, hogy odaadlak a tanácsnak, aki börtönbe zárnak, kínoznak, avagy rögtön kivégeznek. A másik pedig, hogy hozzám jössz feleségül és szépen elfeledtetem veled a barátodat. Ezt értsd szó szerint. Egy kis agymosás és volt barát, nincs barát - szólt majd egy pukkanás szerű hangot adott ki. - A rózsaszín álmaidnak vége.
Azt hittem, hogy rosszul hallok, vagy álmodok, esetleg képzelődök, de minden valós volt. Chance megzsarolt. Nem tudtam, hogy melyik a rosszabb választás. Mindkettő elég borzasztó.

xoxo Melissa 

4 megjegyzés:

  1. Nagyon jó lett! Egyáltalán nem számítottam erre. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Blanka! Örülök, hogy tetszett! Kellett bele valami fordulat. :)
      Puszi: Melissa

      Törlés
  2. Kedves Melissa!

    Nagyon szeretem Abbyt, ezért eléggé aggódom, mi van vele, ugyanakkor örülök, hogy Stefyvel újra barátok. Meglepetésként ért Chance felbukkanása, de szimpatikusnak tartom, még az árulás ellenére is. Nem is tudom, miért, talán, mert egy ponton igazat adok neki, hogy Stefy mégiscsak megcsalta, amikor ő várt, szakadatlanul, türelmesen várakozott és elutasítást kapott. Persze, zsarolja Stefyt, de ez nem számít, hiszen ő egy olyan karakter az én szememben, akit egy ponton elárultak és ezt megbosszulja és egy olyan szereplő, aki jól megkavar mindent.
    Tetszett ez a fejezet, csak így tovább.

    Üdv,
    Maffia

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Maffia!
      Abby miatt lehet is aggódni, mivel erősen életveszélyben van. De a két srácnak is hatalmas szerepe lesz majd a későbbiekben.
      Valamilyen szinten tényleg igaza van Chance-nek és én is szeretem őt, hiszen minden karakteremet szeretem egyaránt. :) De azért mégsem kellett volna ezt tennie. Viszont többet nem akarok elárulni... majd minden kiderül lassanként.
      Örülök, hogy tetszett! :)

      Puszi: Melissa

      Törlés