Tizenkettedik Fejezet

Sziasztok! Ezer bocsánat mind a hét rendszeres olvasómtól, és a többiektől, akik olvassák a történetet csak nem iratkoznak fel, hogy ilyen későn hoztam az új fejezetet. De van ennek jó oldala is, hamarabb olvashatjátok a tizenharmadik fejezetet. Be kell valljam ez a rövid hétvége nem kedvezett nekem, de gondolom sokatoknak se.  Jó olvasást!

Felhívom figyelmetek egy oldalra (True love doesn't know obstacle) , amin jelentkeztem egy versenyre. A modulsávban található egy szavazás, amin a legjobb trailerre lehet szavazni. Arra kérlek Titeket, hogy szavazzatok rám. Akinek nem lenne egyértelmű a Melissa Bane - Magic Worldre kell voksolni. Hogyha sikerül dobogós helyezést elérnem dupla fejezettel jövök Nektek. Nagyon örülnék neki, hogyha sikerülne. Előre is köszönöm szépen, annak aki szavaz! :)

Fény derült a titkodra

- Micsoda? - néztem rá, mint aki semmit sem tud. Komolyan… fogalmam sem volt semmiről és java csak most következett.

- Davidet megszállta egy démon - mondta teljesen higgadtan, de hangján hallatszódott, hogy néhol megremeg. - Találkoztam már ilyennel, csak hirtelen nem jöttem rá - folytatta csalódottan és ide-oda ingatta a fejét.

- Ez hogy történhetett? - ráztam meg a fejemet.

- Mindig másképp történik. Általában a gyengéket szokták megszállni, de David igen erős személyiségnek tűnik - szólt bölcsen és teljes mértékben igaza volt. Szeme állandóan köztem és a kezében tartott könyv lapjai között járt.

- Ezt a valamit ki lehet valahogy szedni belőle? - tettem fel a kérdést, amitől annyira féltem. - Képes vagy rá?

- Én nem, de ismerek valakit, aki igen - emelte rám a tekintetét, amiből sugárzott a félelem. Nem tudtam, hogy mitől fél, hiszen a fia utálta.

- Kit? - csillant fel bennem a remény.

- A bátyád, Nate.

- Ismered Nate-et? - húztam össze a szemöldökömet.

- Igen, talán túlságosan is. Évekkel ezelőtt egy pontosan ilyen ügyben találkoztunk. Egy baráti társaságba jártunk, és meg kell mondjam vonzódtam a bátyádhoz - nevette el magát megvillantva vele hófehér mosolyát. - De aztán később találkoztam a férjemmel, aki habár már nincs velem, még most is tiszta szívből szeretek. De lényeg a lényeg, az egyik barátunkat Adaline-t megszállta egy démon. Különböző módszerekkel és varázslatokkal próbálkoztunk, de egyikünknek sem sikerült. Nate volt az egyetlen, akinek sikerült kiűzni Adaline-ból a démont. Adaline azóta teljesen megváltozott, visszament Omrisba és az ország legszélébe költözött. A házába nem enged be senkit és bezárkózva él. Nate-nek meg sem köszönte a segítségét. Amikor felkelt a kómából, titokban elszökött és senki sem látta. Adaline mindenki számára nagy csalódást okozott - mesélt hosszasan.

- Nate pontosan hány éves is? - gondolkodtam. Hiszen akárhogyan számolgattam ez semmiképpen sem jött ki.

- Száztizenkilenc - mondta ki.

- Nekem azt mondta, hogy harminchét - szóltam elkerekedett szemekkel és hangom egy oktávval magasabbra ugrott.

- Vannak dolgokat, amiket nem szívesen osztunk meg másokkal. Még akkor sem, ha az a valaki a bátyánk, vagy éppen férjünk.

- Mit nem mondtál el Adam apukájának?

- Azt, hogy én boszorkánymester vagyok és a fia is az - sóhajtott. Bizonyára fájó volt kimondania, hogy egy ilyen hatalmas titkot rejtegetett a férjétől.

- Akkor hogyan tudta Adam megtanulni azt, amire most képes? - érdeklődtem.

- Az már egy másik téma. Hosszasan tudnék erről beszélni, de úgy látom menni készülsz. Ha gondolod, kérdezd meg Adamet, biztosan szívesen mesél erről - simogatta meg a karomat úgy, ahogy legelőször tette.

- Ezt meg honnan veszed? - furcsálltam. Az igaz, hogy egy ideje már a blúzomat húzogattam és azzal bíbelődtem, de szerintem ez nem volt feltűnő és egyáltalán nem utalt arra, hogy mehetnékem van.

- Adam majd ezt is elmondjam - hárította a barátomra a dolgot. - De most menj! Ez nem lesz könnyű, de tudom, te megbirkózol vele - mondta kedvesen és a pulóveremmel együtt kitessékelt az ajtón.

- Öröm volt megismerni téged. Ha bármiben segítségedre lehetek, csak szólj! - köszönt el Tiara.

- Úgy szintén! Köszönöm! - lépkedtem át a járdán, ami idefelé a házhoz vezetett. Mélyeket lélegeztem, nehogy legbelülről feltörjön a sírás. A most hallottak nagyon felzaklattak. Zavaró volt, hogy ennyi megválaszolatlan kérdés keringett bennem. A fájdalom, ami a szívemet szorította egyre erősebb lett. Mi lesz akkor, ha Nate már elfelejtette a varázslatot. Mi lesz akkor, ha Nate nem tudja véghez vinni. Mi lesz akkor, ha nem sikerül. Egyszerűen nem mertem arra gondolni, hogy balul süljön el. Hogy esetleg David… Nem… nem… az nem történhet meg.

Végighaladtam az átkötő utcán, ami egyenesen a házamhoz vezetett, csupán egy balkanyart kellett tennem. Felcaplattam a lépcsőn, hogy beléphessek a házba. Körbenézve sehol sem találtam Nate-et, ezért szólongatni kezdtem. Mire ezredszer sem válaszolt, bevetettem az aduászt.  

- Bernard! Bernard, hol vagy? - üvöltöttem, de fölösleges volt, mivel Nate nem tartózkodott itthon.

Lehuppantam a fotelre és dermedten meredtem magam elé. Talán több óráig is így maradhattam, nem tűnt fel az idő múlása. Ez az egész helyzet annyira felbolygatta a lelkivilágomat, hogy szinte moccanni sem bírtam. Ráadásul arra is rájöttem, hogy azért maradtam Adaméknél, hogy közöljek vele valamit, de most már erre sem volt esélyem. Át kellett hívnom, hogy beszéljük. Akár most azonnal. Mostanra biztosan végzett.

Átjössz? - küldtem gondolataimat Adam felé.

Már késő…

Miért? - kérdeztem rémülten.

Mert már itt állok az ajtóban - nevetett.

Erre a hangra már repültem is az ajtó felé, hogy Adam nyakába vessem magam. Adam haja abban a szokásos rendszertelen rendszerességben állt, kigyúrt felsőtestén sötétkék rövid ujjú pólót viselt. Jó állapotban lévő, fekete Nike cipőjén kék pipa virított, ehhez pedig egy fekete farmernadrágot vett fel. Mint mindig most is lélegzetelállítóan nézett ki. Szorosan átöletem, miközben ő folyamatosan vigyorgott.

- Szeretlek, Szöszim! - suttogta a fülembe. Bár idegesítő volt ez a becenév, mégis olyan jól esett. Csak az övé, csak Adamé.

- Én is Téged! - húztam magamhoz annyira közel, hogy szíve dobogását is éreztem. Éreztem teste melegét és éreztem, hogy mellkasunk ugyanabban a pillanatban, egyszerre emelkedik. Éreztem Adam egész lényét és valóját. Legbelül mindig arra vágytam, hogy egy olyan fiút találjak, aki ugyanúgy érez irántam, mint én iránta. És most megtaláltam azt a srácot, Adam személyében.

Egy csókot lehelt ajkamra, majd felmentünk a szobámba. Adam leült az ágyamra én pedig fejemet ölébe hajtva elfeküdtem. Lábaimat felhúztam és szemeimmel folyamatosan Adaméit pásztáztam, aki szintén rám szegezte tekintetét.

- Mi történt Abbyvel? - érdeklődött Adam, mikor hajamat cirógatta.

Én pedig elejétől a végéig mindenről beszámoltam. Ahogy Abby elutasítóan viselkedett, ahogy nem hitt nekem, ahogy azt mondta, hogy én változtam. Mindezt fájó volt újra felidézni, de muszáj volt. Adam helyeslően bólogatott és természetesen a pártomat fogta. Nem én tehettem arról, hogy Abby hátat fordított nekem. Beszámoltam a Davidbe szállt démonról is, amin látszólag csöppet elgondolkodott. Ezen először meglepődtem, hogy Adamet tényleg érdekli, hogy mi van Daviddel, aztán rájöttem, hogy ez nem lehet az oka. Adamnek valószínűleg csak az jutott eszébe, hogy végre megszabadulhat tőle.

- Valamit szeretnék mondani, pontosabban adni - böktem ki végre.

- És mi lenne az? - nézett rám érdeklődve. Feltápászkodtam az ágyról, hogy elővehessem Adamnek tartogatott tárgyat, ám akkor nyílt az ajtó és Nate lépett be rajta.

- Nem hiszitek el, mire jöttem rá! - kiáltotta boldogan, és azt sem vette észre, mikor két kérdő és kissé ideges szempár szegeződött rá. - Tudom mi történt Daviddel - folytatta -, megszállta egy démon. De elnézve titeket - nézett rám és Adamre felváltva - már tudtok róla.

- Igen, Nate, tudunk róla - feleltem fáradtan.

- Azt hittem örültök neki, hogy meg fog halni. Arra nem számítottam, hogy máris gyászolni kezdtek - mondta szórakozottan.

- Mi? - kerekedett el a szemem és olyan ideges lettem, hogy úgy éreztem menten kitoloncolom Nate-et a szobámból.

- Csak vicceltem, nyugi! Nem kell komolyan venni! - nyugtatott meg, de én csak még mérgesebb lettem. Hogy jutott eszébe ilyennel viccelni…

- Adaline sem halt meg! - vágtam a fejéhez.

- Honnan tudsz te Adaline-ról? - bámult rám kérdőn és most ő emelte égnek szemöldökét.

- Tiara elmondta azt, amit te nem - vontam meg a vállam, nemtörődömséget tettetve. - „Mr. harminchét éves” - mutattam idézőjeleket a levegőbe.

- Tiara. - Ahogy kiejtette a nevet valamiféle gyönyörködést éreztem benne és megannyi érzelmet. Már akkor tudtam, hogy Nate és Tiara között volt valami, amikor Tiara említette nekem, de mostanra már biztos voltam benne. Egy újabb titok, amiről semmit sem fogok megtudni. Lehet, sőt, Tiara részéről biztosan elmúlt a szerelem, de Nate részéről nem lehetünk biztosak. - Lehet, hogy ezzel kapcsolatban nem mondtam igazat, de nem tartottam fontosnak. A többi, amit mondtam mind igaz volt - kezdett el egészen másról beszélni.

Ez egészen eddig eszembe sem jutott, hogy Nate esetleg hazudott, de jól esett, hogy nem tette. Mindig is utáltam, hogyha az emberek hazudnak nekem. Főleg akkor, hogyha fontos dolgokról.

- Remélem is, azt nem viselném el - pillantottam félve Nate-re.

- Gyere ide! - hívott bátyám magához. Odaléptem hozzá, mire Nate karjai közé zárt. Legutóbb az első találkozásunknál csinálta. Ez nem olyan, mint amikor Adam ölelt át, ez teljesen más volt. Amolyan megvédelek, ne félj, én sohasem tennék, olyat, amilyet David vagy bármelyik másik fiú tett veled. Ez a mondat nem csak érzés volt, hanem valóság is, mivel Nate ezeket a szavakat küldte nekem gondolatalatti üzenetként.

- Valamit mutatnom kell - szólt és elhúzódtam tőle.

- Most nem jó - ráztam meg a fejem.

- De! Gyere! - fogta meg a kezem, és maga után kezdett húzni.

- Segíts! - tátogtam Adam felé segítségkérően.

- Menj csak! - tátogta vissza szinte nevetve. Nem tudtam mit tenni, ezért követtem Nate-et.

Nate egészen a nappaliig vonszolt maga után, majd ott egy doboz előtt állított meg. A tároló kocka alakú volt és kartonból készült, nem lehetett nagyobb húsz centiméternél. Egy ideig csak kívülről szemléltem, majd Nate unszolására közelebb léptem. Kinyitottam a doboz fedelét és az alján megpillantottam valamit.

- Nate? Ez most tényleg egy… - szóltam hitetlenkedve.

xoxo Melissa